h i r d e t é s

Újabb tanulmány támasztja alá, hogy a nyilvános vécék veszélyesek a koronavírus szempontjából

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb tanulmány támasztja alá, hogy a nyilvános vécék veszélyesek a koronavírus szempontjából

2021. április 22. - 07:30

A Florida Atlantic Egyetem műszaki karának munkatársai egy újabb tanulmányt dolgoztak ki annak modellezésére, hogyan terjed a nyilvános mellékhelységekben a koronavírus.

Ehhez pedig a folyadékdinamika tudományát vetették be, eredményeiket pedig a Physics of Fluid nevű szaklapban publikálták – írja az IndexEbből pedig egyértelműen kiderült: a megfelelő szellőztetés hiánya miatt a vécék a légúti fertőzések melegágyai lehetnek.

A tanulmány során a kutatók három „klasszikus” tevékenységet vizsgáltak, amelyek ezen vécéken történnek: a nyitott fedeles vécéöblítést, a zárt fedeles vécéöblítést, valamint a piszoár öblítését. Siddhartha Verma, a tanulmány egyik szerzője pedig beszédes eredményeket ismertetett: "Három órás teszt és több mint száz öblítést követően a környezetben megnövekedett aeroszol szint volt mérhető. Minden öblítés esetében arról lehet beszélni, hogy több tízezer csepp képződött".

A professzor hozzátette, hogy a vécékagyló és a piszoár is rendkívül nagy mennyiségű, 3 mikrométernél kisebb cseppet termelt, amely komoly fertőzéskockázatot hordoz magában, méghozzá azért, mert kis méretűk miatt hosszú ideig a levegőben maradnak.

Az is beszédes, hogy a zárt fedeles öblítés során is keletkezetek cseppecskék, ugyanis a porlasztott víz ki tudott jutni a réseken keresztül. Így hiába próbálnánk úgy megelőzni ezt a problémát, hogy lecsukjuk a vécé tetejét, legfeljebb csak minimálisan tudjuk csökkenteni a kockázatot. Mint a tanulmányból kiderült:

  • A 0.3-0.5 mikrométer közötti méretű cseppek száma 69.5 százalékkal
  • A 0.5-1 mikrométer közötti méretű cseppek száma 209 százalékkal
  • Az 1-3 mikrométer közötti méretű cseppek száma pedig 50 százalékkal nőtt.

A nem megfelelő szellőztetés és az emberek mozgása ráadásul felkavarta az egyébként leülepedő permetet és fejmagasságba emelte. Manhar Dhanak, a tanulmány társszerzője úgy véli, a megfelelő szellőzőrendszer és üzemeltetés megakadályozhatja az aeroszolok sűrűsödését még a nagy forgalmú helyeken is.

Dhanak hozzátette, hogy mindenképpen biztató, hogy a legtöbb esetben még csak át sem kell tervezni az egész rendszert, mert azokat már bizonyos szabályoknak megfelelően építik, néha elegendő az is, ha a légáramlás irányát megváltoztatják. (liner.hu)