h i r d e t é s

Újabb tömeges leépítésére készülhet Palkovics tárcája a közalkalmazotti szférában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Újabb tömeges leépítésére készülhet Palkovics tárcája a közalkalmazotti szférában

2020. augusztus 05. - 06:27

 

Az innovációs tárca már a harmadik munkakörben tarthat nagytakarítást – és nem zárták ki a folytatás lehetőségét sem.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter - Forrás: nepszava.hu

Szeptemberben megszűnhet a tudományos kutatóintézetek dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonya is.

A kulturális intézmények és szakképzési intézetek után ezzel a harmadik ágazatban irtaná ki a közalkalmazotti státuszt a Palkovics László vezette innovációs tárca; a döntést – érdemi indoklás helyett  – minden esetben a béremelés ígéretével próbálták elfogadhatóbbá tenni.ú

Ungár Péter, az LMP képviselője arra volt kíváncsi, hogy lesz-e még folytatás, ezért levélben kérdezte meg Palkovics Lászlót: 

  • Szándéka-e a kormánynak, hogy további ágazatok is kikerüljenek a közalkalmazotti státuszból?
  • Miért kötik a béremelést ilyen feltételekhez?
  • Egyeztetettek-e az érintett dolgozókat képviselő szervezetekkel?

Már az „elmúlttízévnél” tart a kormány

A miniszter helyett szokott módon egy államtitkár, Schanda Tamás válaszolt; első körben az LMP „szövetségeseit” bírálta, amiért kormányzásuk idején – tíz évvel ezelőtt(!) – elvettek egy havi bért a közalkalmazottaktól. Ebből már szinte természetesen következett, hogy az államtitkár a folytatásban a „nemzeti kormány” tíz éves munkáját méltatta. Szerinte ez alatt jelentős lépéseket tettek a közszolgálatban dolgozók megbecsüléséért – bár az nem derült ki, milyen lépéseket, mikor a közalkalmazotti bértábla 2008 óta nem változott. 

Hogy a megbecsülés miként fér össze azzal a ténnyel, hogy most több tízezer közalkalmazottat vezényelnek át hatalmi szóval a munkaerőpiacra, az Schanda válaszából szintén nem derült ki.

A kérdés csak ürügy az öndicséretre

Az innovációs tárca államtitkára Ungár összes feltett kérdését megkerülte, helyettük pedig tetszőleges beszámolókat adott – arról, hogy júliustól 30 százalékkal emelték a szakdolgozók, az év elejétől visszamenőlegesen 6 százalékkal növelték a kulturális szférában foglalkoztatottak bérét, vagy hogy több tízmilliárd forinttal támogatják az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat intézeteiben dolgozó kutatók bérfejlesztését.

Schanda épp csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a 6 százalékos, kulturális ágazati béremelés akkor jár, ha a dolgozó elfogadja: megfosztják közalkalmazotti státusztától, és az ezzel járó jogi biztonságtól vagy a törvényileg garantált előmeneteli – és illetményrendszertől.

Az az ijesztő, amiről nem beszélnek

Hogy a kormány nem cáfolja egyértelműen a közalkalmazotti szféra további nyirbálásának tervét, valóban nyugtalanítóan hat, hiszen a 19 ezer kulturális közalkalmazott sorsáról is szakmai egyeztetés nélkül döntöttek, majd erőltették át napokon belül a törvényhozáson is a tervet – hiába tiltakozott ellene a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a teljes ellenzék is. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s