UNICEF: az EU-ban Magyarországon nőtt leggyorsabban a gyerekszegénység az elmúlt években
Az Egyesült Nemzetek Gyerekalapjának jelentése szerint a gyerekek rosszabbul élnek Magyarországon, mint négy éve.
Minden harmadik gyerek az egészségre ártalmas körülmények között él Magyarországon – áll a UNICEF jelentésében. - írja a budapestbeacon.com
Ma Magyarországon 620 ezer gyerek otthona nedves és penészes. Ez az információ is része annak a civiltársadalmi kampánynak, mely a magyarországi gyerekszegénységre hívja föl a figyelmet – írja a Hvg.hu, idézve a UNICEF idevonatkozó jelentését.
Minden harmadik gyerek az egészségre ártalmas körülmények között él. Közülük 170 ezren olyan lakásban, ahol WC sincs, és ennél is többen vannak, akiknek még a hivatalos adatok szerint is sötét az otthona.
A beázó tető alatt, nedves, penészes falak között élő gyerekek nagy eséllyel asztmásak lesznek, a szüleik által megvett drága páraelszívók is csak enyhíteni tudják a problémát, miközben növelik az amúgy is szegény családok számláit.
A UNICEF jelentése szerint az EU-s országok közül Magyarországon nőtt a leggyorsabban a gyerekszegénység az elmúlt években, a már addig is szegénységben élő gyerekek szegénysége pedig csak tovább romlott a válság hatására. A súlyos nélkülözés sokszor el is szakítja a gyerekeket a szüleiktől: az átmeneti gondozásba vett gyerekek harmadának a megoldatlan lakhatás miatt kell intézetben lennie.