h i r d e t é s

Valami készül a Fidesz boszorkánykonyhájában

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Valami készül a Fidesz boszorkánykonyhájában

2019. november 03. - 10:56

Orbánisztán ura nagyon komoly, erős pozíciókat vesztett az önkormányzati választásokon. 

Forrás: Facebook

Alig több mint két hét telt el a szavazás óta, az új önkormányzatok még csak formálgatják önmagukat, a kormány pedig látszatra úgy tesz, mintha elfogadná az új világot, s a megszokott „nekünk mindent szabad“ módon viselkedik mind belpolitikában, mind a nemzetközi kapcsolatokban, de azért akadnak figyelmeztető jelek, hogy Orbán Viktor nemigen viseli el a kialakuló kettős hatalmat. Úgy tűnik, valami készül a Fidesz boszorkánykonyhájában.

Kövér László beszédeinek durva nyersesége, a szónok felbukkanó vad őszintesége az utóbbi időben talán immár nem csak a házelnök szélsőségesen goromba egyéniségének kifejezése, hanem alighanem figyelmeztetés is: a Fidesz nem tűri tovább a ... Mit is? 

Október 31-én  a Vértanúk terén felavatták az 1919. évi vörösterror áldozatainak  emlékművét, s ez alkalommal a Csurka István által 1990-ben újraélesztett magyar divat szerint talpig Bocskaiban feszítő házelnök, (aki hivatala szerint a nemzet egységének egyik megtestesítője lenne) egyebek mellett a következőket mondta:  “... az 1919-ben felszínre tört véres polgárháború más formában ..., de napjainkban is zajlik. A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és – egyelőre még csak a virtuális világban – ott folytatják, ahol a szamuelyk és csernyk száz éve abbahagyták...Az 1919-ben gyökerező 21. századi szellemi és politikai küzdelmeket nem azzal nyerhetjük meg, ha nagyobb ütést mérünk a velünk szemben állókra, mint amekkorát kapunk tőlük. Magyarország véglegesen csak akkor nyerhet, ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni. A demokrácia eszközrendszerével meg kell tudni őrizni egy olyan cselekvőképes politikai többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és a hazáját.“

Lehet találgatni, hogy kik lennének az istentelen gonoszok, s melyek lennének a Fidesz demokráciájának nemzetvédő eszközei. Vajon miféle bírósági gyakorlat bevezetésére készül az igazságügyi miniszter-asszony, ha már a kormány végleg feladta a különálló közigazgatási bíróságok tervét? Csak annyi bizonyos, hogy a bíráskodás - szerintük - hatékonyabb lesz. Eddig nem volt az? Ez elég aggasztó. Bakondi György miért  rémisztgeti immár jóformán naponta a közvéleményt: jönnek a migránsok!

A Karácsony Gergely intézkedéseit várhatóan megszenvedő Lokál c. hazudós nyomtatvány a sajtószabadságot látja veszélyben. Folyamatosan csatázunk az EU-val, összevesztünk a NATO-val, barátkozunk a keleti diktátorokkal. Még csak alig két hete, hogy lezajlott a választás, de szaporodnak az aggodalomra okot adó jelek. 

Egyebekben pedig jobb, ha tudjuk: az ellenzéki győzelem a nagyvárosokban nem az átgondolt, szervezett taktika eredménye, nem is Borkai Zsolt viselt dolgainak következménye, sőt nem is a Fidesz hibája, hanem „az operatív védelem részleges vagy akár teljes hiánya.“ Ezt a vélekedést Földi László kvietált ezredes, titkosszolgálati szakértő tette közzé október 25-én a kormány lapjában. Akkor a legtöbben átsiklottunk a mű felett, mondván: „marhaság“, ám Kövér László házelnök úr beszéde rávilágított arra a lehetőségre, hogy ez a cikk a Fidesz várható lépéseinek egyik hangulati előkészítő eleme. Ugyanis a szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a Fidesz vereségét a választáson külföldről irányított, szervezett és pénzelt erők beavatkozása okozta:

“Olyan illegális rendszerek avatkoztak be a választási kampányba, amelyek ereje szervezettségben, anyagi forrásokban nemzetközi szinten is nagyságrendekkel haladják meg a magyar pártok lehetőségeit. Évek – szerintem évtizedek – alatt építettek fel struktúrákat, hoztak létre háttérbázisokat és épültek be szervezetszerűen a magyar politikai elitbe, amely immáron érzékelhető módon alkalmassá tette őket az október 13-i siker elérésére....a világban egyre nagyobb befolyásra szert tevő – főleg gazdasági, pénzügyi – erőterek mindent elkövetnek, hogy Magyarország is álljon be a sorba Európán belül, és önként kövessen el társadalmi öngyilkosságot. Vagyis szabaduljon meg identitásától, értékeitől, de leginkább szabad akaratától, és kerüljön végre rabszolgasorba.“

BUMM!

Szerényen szólva ez bizony fejbeverő állítások sora. A gonosz befolyást szerzők személye-csoportja, eredete, erőinek forrása és céljainak indoka valójában elég homályos, de a mindenkori hatalom birtokosainak ősi módszere: gyanút ébreszteni, megvádolni, bíróság elé citálni, majd megsemmisíteni a politikai ellenfeleket. Napóleon a királypártiak ellene elkövetett merényletét használta fel ürügyként a jakobinus ellenzék megsemmisítéséhez. Fouché rendőrminiszter ugyan elmondta, hogy a republikánusoknak semmi közük nem volt a merénylethez, Napóleon így válaszolt: „Nem baj, fő, hogy megszabadultam tőlük“. 

Hitler ennél tovább ment. Felgyújtatta a Reichstagot, a birodalmi gyűlés épületét, s a kommunista terrorveszély ürügyén irtóhadjáratot rendezett minden politikai ellenfele ellen. Sztálin meggyilkoltatta Kirovot, a nagy tekintélyű leningrádi párttitkárt, s a “ tettesekre“ kiszabott büntetés okán szabadult meg ellenfeleitől. A recept tehát közismert a történelemből. Vagy ez Magyarországra nézvést azért túlzás? Csak remélhetjük! (hirklikk.hu)