h i r d e t é s

Választási csalás gyanúja nehezedik a Fideszre Terézvárosban

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Választási csalás gyanúja nehezedik a Fideszre Terézvárosban

2016. március 13. - 10:24
0 komment

Nagy a botrány a fideszes irányítású Terézvárosban. Másfél évvel a 2014-es önkormányzati választás után egyre biztosabb, hogy csalás történt Budapest VI. kerületében.

Fotó: MTI

A baloldal már a kampányban arra gyanakodott, hogy Schmuck Andor pártja, a Szociáldemokraták hamis ajánlásokkal tudtak elindulni, és a Fideszről másolták az adatokat. 148 megegyező aláírást talált a rendőrség a Fidesz és a Szociáldemokrata Párt 2014-es aláírásgyűjtő ívein Terézvárosban. A helyi Fidesz teljes csendbe burkolózik. „Ha a csalás vádja megállapítható, akkor nyilvánvaló: a Fidesz csalt azért, hogy nyerjen” – mondták a 168 Órának kerületi ellenzékiek.

A kormány 2014-ben lehetővé tette a többes ajánlást, és ezzel egy időben a sokat vitatott kopogtatócéduláról áttért az íves gyűjtésre. Már a törvény elfogadása előtt sok szakember figyelmeztette a törvényalkotót, hogy kaput nyit egy újfajta választási csalásnak. Kétharmadék – jó szokásukhoz híven – oda se figyeltek a szakemberekre. Többen úgy vélik, hogy a kormány szándékosan könnyítette meg ezzel a rendelkezéssel is a politikai kalandorok munkáját.

Ahogy az várható volt, be is indult az illegális adatkereskedelem. Az ember ha akkoriban betévedt egy-egy párthelyiség hátsószobájába, kicsit úgy érezhette magát, mintha visszacsöppent volna a Gogol-féle XIX. század holt lelkei közé. Azt pedig, hogy ez mégis a XX. század, szinte csak az jelezte, hogy „izzottak a fénymásolók”.

Terézvárosban – mint az néhány napja már beigazolódni látszik – a Schmuck Andor fémjelezte Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja bűvölhette a legjobban a már említett fénymásolót.

Kékesi Tibornak, az MSZP helyi választási pártellenőrének feltűnt bizonyos nevek sorrendjének azonossága. Feljelentést tett a rendőrségen, ám ők megtagadták a nyomozást. Kékesi azonban elérte, hogy az ügyészség mégis elrendelje azt, így a rendőrök kénytelenek voltak éppen az utolsó pillanatban – a megsemmisítés előtt egy nappal – lefoglalni a gyűjtőíveket.

A sok bizonytalanság mellett két dolog biztos.

1. Az ügyészség szerint bűncselekmény történhetett a 2014-es választásokon.

2. Akkor a Fidesz győzött és ma az ő emberük, Hassay Zsófia a polgármester.

Hatvani Csaba: az ügyet feltáró MSZP önkormányzati képviselő, Terézváros

A nyomozás egy nappal azelőtt indult, hogy megsemmisítették volna az aláírásgyűjtő papírokat. Azóta tartott a felderítés, lefoglalták a bizonyítékokat és megvizsgálták az aláírások valódiságát. 

Kiderült, hogy a kétszázhetven, a Szociáldemokratánál bejelentésben szereplő aláírás közül közel százötven hamis. Miután a rendőrség ezt megállapította, felfüggesztette a nyomozást. Arra hivatkoztak, hogy a bűncselekmény vádja megáll, de nem lehet fellelni azokat, akik a Szociáldemokrata Párt nyilatkozói szerint az aláírásgyűjtéssel foglalkoztak: egyikük meghalt, a másiknak nyoma veszett.

Ezután fordultunk a Fővárosi Főügyészséghez ismét, hogy szüntessék meg a felfüggesztést, a rendőrség vizsgálja ki, hogy honnan kapta meg az elkövető a másolt aláírási íveket. Megjegyzem, hogy ezeket az íveket gyűjtőik úgy őrizték, mint az aranyat, hiszen minden egyes elveszett darabért ötvenezer forintot kellett fizetni. Az új választási törvény szerint az aláírásgyűjtő ív nagyon komoly felelősséggel jár, akinél van, az felel érte.

A kormány 2014-ben lehetővé tette a többes ajánlást, és ezzel egy időben a valóban sokat vitatott kopogtatócéduláról áttért az íves gyűjtésre. Már a törvény elfogadása előtt sok szakember figyelmeztette a törvényalkotót, hogy kaput nyit egy újfajta választási csalásnak. Kétharmadék – jó szokásukhoz híven – oda se figyeltek a szakemberekre. Többen úgy vélik, hogy a kormány szándékosan könnyítette meg ezzel a rendelkezéssel is a politikai kalandorok aknamunkáját. Ahogy az várható volt, be is indult az illegális adatkereskedelem. Az ember akkoriban – ha betévedt egy egy párthelyiség hátsószobájába – kicsit úgy érezhette magát, mintha visszacsöppent volna a Gogol- féle XIX. század holt lelkei közé. A XX. századot szinte csak az jelezte, hogy „izzottak a fénymásolók”.

A rendőrség nem is vizsgálta a Fideszes íveket, miközben minden tanúként meghallgatott aláíró egybehangzóan azt állította: ő nem a Szociáldemokratáknak, hanem a Fidesznek írta alá az ívet. Nem is értik, hogy miként kerülhetett a Szociáldemokrata Párthoz a kézjegyük.

Most ott tartunk, hogy Fővárosi Főügyészség február 24-i határozatában kimondta: a rendőrségnek vizsgálnia kell, hogy a fideszes ívekről milyen módon kerültek adatok egy másik párthoz, és egyben utasította a rendőrséget a nyomozás folytatására. Miután az ügyészségi egyértelműen kimondta, hogy bűncselekmény történt, ez alapot szolgáltatott nekünk arra, hogy rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezzük: oszlassa fel magát a közgyűlés, hiszen választási csalás történt. Ezt a folyamatot én kezdeményeztem, de csatlakozott hozzám a másik két párt a DK és az Együtt, akikkel közös a frakciónk, az LMP- képviselője pedig kívülről támogatja az ügyet.

Nyíri Gábor: Együtt – a Korszakváltók Pártja önkormányzati képviselő, Terézváros

Senki nem örül ennek a dolognak. Azt gondolom, hogy minden választásnak, tisztának és átláthatónak kell lennie. A helyi Fidesz teljes csendbe burkolózik ezzel kapcsolatban, nem sikerült velük érdemben kommunikálni. Mélyen elítéljük, hogy ha csalás történt. Bízom benne, hogy az ügyészségi nyomozás segítségével kiderül az igazság. Még akkor is, ha a helyi fideszesek nem partnereink ebben. Tudtommal 148 megegyező aláírást talált a rendőrség a Fidesz és a Szociáldemokrata Párt aláírásgyűjtő ívein. Jó lenne, ha megtörténne a vádemelés, mert akkor több információkhoz juthatnánk mi is, és a kerületi lakosok is. Ez az ügy – tévedés ne essék – nem a pártokról általában, hanem konkrétan Schmuckékról és a Fideszről szól. Ők a választókat csapták arcul. Ha a csalás vádja megállapítható, akkor nyilvánvaló: a Fidesz csalt azért, hogy nyerjen.

Heltai László: LMP-s önkormányzati képviselő, Terézváros

A helyi Fidesz teljes csendbe burkolózik ezzel a szégyenletes üggyel kapcsolatban. Hiába próbáltuk, egyszer sem sikerült velük érdemben kommunikálni erről az erkölcstelen viselkedésről. Mélyen elítéljük, hogy ha csalás történt. Bízom benne, hogy kiderül az igazság. Nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült összehívatnunk a rendkívüli közgyűlést. Bízom benne, hogy ott talán válaszokat is kapunk a most még gőgösen elzárkózó fideszes képviselőktől. Mivel a rendkívüli közgyűlés összehívásához képviselők negyedének – esetünkben legalább négy főnek – az aláírása kell, ezért csatlakoztam az MSZP, DK, Együtt közös frakciójának felhívásához. Így nincs kibúvó a kerület vezetői számára, akikre egyre erősebben vetül a gyanú.

Wízer Lászlóné: DK-s önkormányzati képviselő, Terézváros

Nem ért meglepetésként az ügyészség döntése. Már a választás alatt is éreztük, hogy nincsenek rendben a dolgok. A testületi ülésen többször kértük a polgármester asszonyt, hogy adjon tájékoztatást a nyomozás eredményéről. Ő rendre kitért ez elől. Úgy gondolom, elkönyvelte, hogy ebből soha nem lesz bírósági ügy, Polt Péter nem foglalkozik vele. Sajnos érezzük a súlyát annak, hogy Terézvárosban fideszes többségű a testület, kemény dolgok zajlanak egy-egy ülésen. Ideje lenne végre rendbe tenni a dolgokat, de miután olyan megalázó ajánlatot kapott a demokratikus ellenzék a választások után, hogy visszautasította a „könyöradomány” bizottsági helyeket, nagyon nehéz a dolgunk. Sajnos a jobbikos képviselő 99%-ban a Fidesszel szavaz. Persze nagyon jó tanácsnoki helyet kapott jutalmul, plusz külső – belső tagsági helyeket a különböző bizottságokban. De visszatérve az eredeti témára: fontos, hogy legalább ebben az ügyben kiderüljön az igazság. Meggyőződésem, hogy ez összehangolt dolg volt, nem egyedül csinálta a Szociáldemokrata Párt. Csak úgy életszerű és működőképes a dolog, ha az egyik átadja a másiknak az aláírásgyűjtő íveket. Az ügyészség megállapítása számomra egyértelmű: csalás történt.

Dr. Bárándy Péter, volt igazságügy miniszter:

Annak a kevés dolognak az ismeretében, ami jelenleg rendelkezésemre áll, csak egy gondolatkísérletet tehetek. Úgy látom, hogy az ügyben izmos bűncselekmények halmazatát követték el.

Egyrészről a választás rendje elleni bűncselekményt, (ami a Btk. közigazgatás rendje elleni bűncselekmények fejezetében található és a 350. szakasz első bekezdés „a" pontjába ütközik a jelölési eljárás szabályának, másrészről az eszközcselekmény: a közokirat-hamisítás.)

Az ilyen bűncselekményekre nincs bírói gyakorlat hiszen, az olyan tettek, mint a választás rendje elleni bűncselekmények, nagyon ritkák.

Nem tudom megmondani, hogy mi a várható bírói ítélet. Az tény, hogy a célcselekmény, és az eszközcselekmény külön-külön is három-három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Tehát a halmazati szabályok szerint négy és fél évig terjedhet a büntetés.

Az általam ismert elkövetés nem tartalmaz olyan körülményt, ami korlátlan enyhítést vonhatna magával. A szabadságvesztést lehet felfüggeszteni, vagy nem. A hossza lehet akár pár hónap is, de más büntetési nemet is alkalmazhat a bíró. Az én igazságérzetemmel az kvadrálna, ha hat hónap végrehajtandót kapnának elkövetők, hogy érezzék a törődést.

Azért nem függeszteném fel az ítélet végrehajtását, mert ez a cselekedet a demokrácia alapjait sérti, méghozzá komoly mértékben.

 

168ora.hu