h i r d e t é s

Varga Mihály marad a költségvetés felelőse és járulékcsökkentést lebegtetett be

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Varga Mihály marad a költségvetés felelőse és járulékcsökkentést lebegtetett be

2018. április 23. - 16:12

 

A polgári kormány gazdaságpolitikai céljai változatlanok: a jövőben is erős és fenntartható gazdasági növekedésen, a pénzügyi stabilitáson, a teljes foglalkoztatáson, az államadósság csökkentésén, a közterhek mérséklésén és a bérek növelésén alapulnak – jelentette ki Varga Mihály a Magyar Bankszövetség éves testületi ülésén. - írja a kormany.hu.

Forrás: magyaridok.hu

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az új kormány kiemelt feladata a családok erősítése és a biztonság megőrzése mellett a fenntartható fejlődés, a versenyképesség javítása. Megerősítette, hogy Orbán Viktor kormányfő felkérte a munka folytatására, egyben a gazdasági kabinet vezetésére.

Magyarország az akkori kormányok hibás gazdaságpolitikája miatt a 2000-es évek közepére elveszítette a régióban korábban betöltött vezető szerepét, és a magas ütemű növekedés helyett leszakadt a versenytársaitól.

A 2010-től elvégzett munka azonban lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország a következő időszakban újra a térség húzóereje legyen

– jelentette ki a tárcavezető. Ehhez jó alapot teremt, hogy tavaly 4,2%-kal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, a 2010-es 80% körüli szintről 72%-ra mérséklődött a GDP-arányos államadósság, és mindhárom hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolja Magyarországot – tette hozzá.

Az eredmények lehetővé teszik, hogy a következő években is tartósan 4% körüli ütemben, az uniós átlag felett növekedjen a magyar gazdaság, 60%-ra mérséklődjön az államadósság, és a régiós versenytársakénál alacsonyabb szintre csökkenjenek a bérekre rakódó közterhek. Hozzátette, a gazdaságpolitika jó irányát a választások is megerősítették.

A foglalkoztatási eredményekről szólva Varga Mihály kiemelte: a 2010. évi 3,7 millióról közel 4,5 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, ezzel együtt 12%-ról 3,8%-ra csökkent a munkanélküliek aránya.

A még meglévő munkaerőpiaci tartalékok, így a közfoglalkoztatottak, a külföldön dolgozók – akik közül egyre többen térnek haza az emelkedő béreknek köszönhetően –, a nők és az idősek egy részének bevonásával elérhető a kormány 2010-ben kitűzött, egymillió új munkahely létrehozására tett ígérete – jegyezte meg a tárcavezető. Varga Mihály rámutatott: a szakképzés átalakítása eredményes és szükséges a gazdaság számára, ezzel együtt erősíteni kell a vállalatok szakképzésben betöltött szerepét, lehetőséget adva egyebek mellett az oktatási intézmények és a szakképzettek kiválasztására.

kormany.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..