h i r d e t é s

Véget ért a kikapcsolási moratórium, több százezer család érintett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Véget ért a kikapcsolási moratórium, több százezer család érintett

2021. május 14. - 07:03

Véget ért a 60 napnál régebbre visszamenő közműdíj-tartozást felhalmozó családok kikapcsolási moratóriuma, ráadásul a visszakapcsolási díj is jelentősen megemelkedett.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Népszava beszámolója szerint a hétfői nappal újraindultak a kikapcsolások a közműszolgáltatóknál, ezt a lapnak az ügyfélszolgálatokon meg is erősítették. Mint írják, az E.ON ezt hivatalosan is visszaigazolta, az MVM pedig nem adott választ a cikk írásának pillanatáig.

Április elsejétől ráadásul jelentősen árváltozások történtek a visszakapcsolás terén, a lap számításai szerint 55 százalékkal emelték meg a hálózatra való visszakapcsolás árát. Ez korábban 18 ezer forint körüli összeg volt, mostantól pedig 28 ezer forintnál is nagyobbra nőtt ennek összege.

Az MVM áramszolgáltatójánál ráadásul az eddigi 17 napról 12 napra szűkítették a számla kiállításától számított befizetési határidőt. Amint a 12 nap letelik, 60 napja van az ügyfélnek megtéríteni a tartozását, majd ezt követően kapcsolják ki az áramot náluk.

A gázszolgáltatók esetében ráadásul még ennél is bonyolultabb a helyzet, mert ott nem a szolgáltató, hanem a vezetékcég végzi a kikapcsolást és a visszakötést. Ezek tarifája is nőtt, az E.On közép- és dél-dunántúli hálózatai esetében 31 872 forintról 32 380 forintra nőttek az összegek április 1-től.

Az MVM Főgáz és MVM Égáz-Dégáz esetében pedig még inkább eltérők a díjak, ugyanis a szerelőnként eltérnek az óradíjak, utazással töltött idők és megtett kilométerek is, de nagyjából 20-30 ezer forint körülire becsülhető az összegük. (liner.hu)