Ironikus módon ennek okát pont az ellenzék politikai győzelmeiben kell keresni: rabszolgatörvény-ügyben gyakorlatilag ők nyertek, csak nem veszik észre, hogy le kéne szállni a döglött lóról, és ideje más témát keresni.

Elemzői konszenzus volt abban, hogy a magyar belpolitika szempontjából kulcskérdés, hogyan tér vissza az ellenzék a parlamentbe a tavaszi ülésszak kezdetén. Folytatódik minden úgy, ahogy a Munka törvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült módosítása miatt kipattant demonstrációk előtt? Vagy képes az ellenzék kiötleni valamilyen újfajta, innovatív, meglepő akciót?

A válasz tartalmi és technikai síkon is megközelíthető. A tartalom alatt azokat a politikai témákat értem, amikre igyekezett az ellenzék felépíteni a visszatérését. A technika pedig a tartalom megjelenítésére használt eszközöket jelenti, mint amilyen a tavalyi záróülés ellehetetlenítésére tett kísérlet volt. Kezdjük ez utóbbival!

Felemelték az ingerküszöböt, és másodjára maguknak sem sikerült azt megütni

A december közepi akció, a sípolás, a cetlizés, a pulpitus elfoglalása valóban nagyot ütött. Mert olyat húzott az ellenzék, amire még maga a Fidesz-KDNP sem számított – pedig higgyük el, a kormánypártoknál van akkora szürkeállomány, hogy mindent alaposan megtervezzenek és majd’ minden eshetőségre felkészüljenek.

De ami talán ennél is fontosabb, hogy ilyen, a parlamenti munka ellehetetlenítésére tett  látványos kísérletre az emberek sem voltak felkészülve. Ez téma volt nem csupán az újságírók és a politika iránt élénken érdeklődők, hanem a politikával csak szegről-végről foglalkozó emberek között is. Emlékszem, a rabszolgatörvény megszavazásának napján – egy interjúra várakozva – beültem melegedni egy bódé méretű kocsmába, ahol műszakuk végeztével a melósok szinte másról sem beszéltek, mint az ellenzék parlamenti akciójáról.

Rövid távon ez egyértelmű sikere volt az ellenzéknek, van azonban egy kellemetlen mellékhatása is, ami most hétfőn kiütközött:

a látványos akciózás amolyan önmagát gerjesztő folyamatként egyre feljebb és feljebb emeli a választók – és nem mellékesen a média – ingerküszöbét is.

Az, hogy az ellenzék a tavaszi ülésszak nyitányaként nem csinált mást, mint kivonult az ülésteremből és különböző helyszíneken sajtótájékoztatókat tartott, egyértelműen nem volt képes átütni az ingerküszöböt. Míg december derekán mindenki a rabszolgatörvényről és az ellenzéki politika fordulatáról beszélt, addig most – egy-két elemzői megszólalást leszámítva – senki sem foglalkozik az ellenzék parlamenti visszatérésével.

Persze, értem én, a kivonulás plasztikus megjelenítése annak, hogy a parlamenti munka – az ellenzéki interpretáció szerint – kiüresedett, a propagandához pedig jobb nem asszisztálni. De aki nem álomvilágban élt az elmúlt kilenc évben, annak erről volt tudása korábban is. Lehet tehát kivonulgatni a parlamenti ülésekről, csak abból önmagában nem fog profitálni az ellenzék.

Annál inkább a Fidesz-KDNP, akinek hétfőn az ellenzék mondhatni szívességet tett.

A kétharmados gőzhengert eddig sem zavarta túlzottan az ellenzék, gond nélkül letarolta azt, ha arra szükség volt. Amennyiben az ellenzék nem csupán egy napra, hanem hosszú távon is bojkottálni kívánja a parlamentet – és ellentétes üzeneteket kommunikálva nem tér vissza vitázni oda másnap, mint ahogy az történt a kivonulást követő ülésnapon – a helyzet annyiban változik, hogy a Fidesz-KDNP-nek nem kell végighallgatnia az ellenzék kifogásait. Ennek legfőképp Kövér László örülhetne, akinek így nem kellene a gutaütés fenyegető réme mellett rendszabályozgatnia a rendetlen ellenzéki politikusokat.

A december közepi akció pont azért lehetett sikeres, mert olyan problémákat okozott a kormánypártok számára – például a rabszolgatörvény zárószavazásának technikai kivitelezését –, amiket improvizálva kellett megoldaniuk. Az ellenzéki kivonulás esetében viszont tényleg nincs más dolga Orbánéknak, mint hátradőlni és kérni egy csésze feketét.

Ahhoz, hogy az ellenzéki kígyó ne önmaga farkát harapdálva járjon körbe-körbe, két dologra lenne szükség: egyrészt a technika ennél jóval kreatívabb, innovatívabb, a választói és a kormánypárti ingerküszöböt egyaránt átütő kivitelezésére.

Ebből a szempontból kétségtelen, hogy amit a héten mutatott az ellenzék, nem volt jó antré.

Főleg annak fényében nem, hogy bármilyen politikai technikai megoldás sikerének elemi feltétele lenne, hogy ne komolytalanítsák el magukat az ellenzéki szereplők olyan égbekiáltó baklövésekkel, mint a magyar nyelv és helyesírás elégtelen ismerete, vagy a hitelt érdemlő információk beszerzésének hiánya arról, hogy egy cég alkalmazná-e a rabszolgatörvényt vagy sem.

Ideje lenne elengedni a rabszolgatörvényt mint kizárólagos témát 

A másik dolog, amire szükség lenne ahhoz, hogy a technikai megoldások működjenek, az a megfelelő tartalom. Ugyanis hiába találom meg és használom jól a politikám megjelenítésére alkalmas eszközöket, ha a tartalom, amit közlök velük, elégtelen. E tekintetben az ellenzék nem mozdult se előre, se hátra, hanem megragadt a múltban.

A kivonulást követően tartott sajtótájékoztatókon, valamint a keddi ülésnapon is a rabszolgatörvény tematizálása került előtérbe. Az pozitívum ugyan, hogy a szereplők próbálkoznak minden felületükön egy kiválasztott, szimbolikus ügyet felépíteni. Ha megtalálják a megfelelő témát, ez a következetesség sokat segíthet az érdekelteknek.

Azonban

a rabszolgatörvény érdemben már aligha képes előrébb vinni a pártokat. Ez a sztori jó volt arra, hogy az ellenzéki politizálás formai jellemzőit megváltoztassa:

nevezetesen hogy egy korábbiaknál integráltabb ellenzéki egység alakuljon ki, és ezen a kereten belül kezdjenek el gondolkodni a szereplők.

Ennek a mai napig megvan a pozitív hatása: hiába próbálja a kormány kikezdeni az utóbbi hónapokban létrejött ellenzéki egységet – például a mostanra napi rendszerességgel kiszivárogtatott, a jobbikos képviselők erkölcsileg megkérdőjelezhető megnyilvánulásainak tematizálásával –, az ennek ellenére sem bomlik le. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de a rabszolgatörvénynek hála ezen a téren egyelőre messze sikeresebb az ellenzéki politika, mint bármikor az elmúlt években. 

Ám az ellenzéki siker nem csupán ebben mérhető. A rabszolgatörvény mentén kialakult tiltakozások nagyot szóltak – nem függetlenül a szakszervezeti erőfeszítésektől. Ennek meg is lett az eredménye:

a cégek annyira beijedtek, hogy azóta sem meri senki felvállalni, hogy ő kihasználja az új szabályozás adta lehetőségeket. Éppen ellenkezőleg! Aki él és mozog, nem győzi hangsúlyozni ennek ellenkezőjét.

Ahogy azt hétfőn a Suzuki is tette.

Mondhatni, az ellenzéki politika a rabszolgatörvény ügyében győzelmet aratott. Jogilag ugyan érvényben van az új szabályozás, ám annak gyakorlati közpolitikai következménye, jelentősége nincs.

Csak éppen a győztesek ezt nem veszik észre, és ahelyett, hogy a sikerüket kommunikálnák, próbálják egy politikailag már kifulladt téma romjain tovább építeni magukat.

És ennek örvén szerveztek egy valódi társadalmi bázis nélküli, kudarcos akciót a Suzukinál tett látogatásukkal, amivel – annak már említett komolytalansága révén is – a kormány helyett inkább magukat vágták gyomorszájon.

Az innovációra tehát nem csupán a politizálás technikai, hanem tartalmi oldalán is – pár hónap után ismételten – szüksége van az ellenzéknek, ha a 2019-ben esedékes EP- és önkormányzati választásokon sikerrel akar szembeszállni a NER-rel.

Szerző: Petróczi Rafael / azonnali.hu