h i r d e t é s

Végzetes az orbáni illiberális demokrácia, mert felszámolja a jogállamot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végzetes az orbáni illiberális demokrácia, mert felszámolja a jogállamot

2019. április 20. - 13:49

német Alkotmánybíróság volt vezetője végzetesnek tartja az Orbán Viktor által megfogalmazott illiberális demokráciát, mert az a jogállam lebontásához vezet, attól pedig óvakodni kell. 

Hans-Jürgen Papier, a német Alkotmánybíróság volt vezetője - Forrás: welt.de

Hans-Jürgen Papier ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy Magyarországon és Lengyelországban korlátozzák az alkotmánybíráskodást, illetve a szólásszabadságot. Mint mondta, mindkét kormányt demokratikusan választották meg, de ha annak segítségével megkérdőjelezik a jogállamot, akkor az igazi veszélyt jelent

Hozzátette azonban, hogy az ilyen támadásokat Németországban sem lehet kizárni, ezért elválaszthatatlan egymástól a demokrácia és a jogállam. Merthogy a jogot már most sem érvényesítik pl. a menekültek ügyében. A német törvények kimondják: nem folyamodhat menedékért az, aki az EU valamely tagországából vagy biztonságos 3. államból jutott német földre. Azaz ily módon nem élhet a lehetőséggel bárki, aki a szárazföldön keresztül lépte át a német határt. Tehát esetében helyből nem jár a menedék, noha az alapjog. És itt az a baj, hogy ha nem szereznek érvényt a jognak, akkor egy idő után megrendül az emberek bizalma a politikai rendszerben, erősödik a csömör. (Die Welt) / b1.blog.hu