Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy rájöjjünk, ha egy ember képességek és a tehetség szikrája híján olyan vagyonra tesz szert, amit egy több szakterületen elismert egyetemi tanár több száz év alatt sem, ott bizony nem kis sumákolásnak kell a háttérben történnie.
Az eddigiek alapján Orbán Viktor új kormánya továbbra a párthűséget helyezi előtérbe a szakértelemmel szemben. Ez aligha lehet meglepő, hiszen abban az esetben, ha valóban hozzáértő embert ültetnének felelős pozícióba, az kellemetlen kérdésekhez vezethet.
Az információáramlás elromlott. Nemcsak arról van szó, hogy különböző emberek teljesen eltérő következtetésre jutnak ugyanabból a bizonyítékból. Úgy tűnik, különböző intellektuális közösségek többé nem osztják ugyanazokat az alapvető hiedelmeket.
Amikor a liberális demokrácia hivatalosan is lekerült a napirendről (nem hivatalosan már régen lekerült, pontosabban sosem volt ott, mert 1989 óta csak darabjaiban létezik, sosem volt értelem és erős vágy az elitekben, hogy dolgozzanak a mély elültetésén), egyszersmind kinyílt a történelem is és a szó tényleges értelmében demokráciává váltunk. - írja a hafr.blog.hu.