
Mondjuk, pont nem a dél-amerikai tó geológiai környezetével fogok foglalkozni, hanem a magyar infotörvénnyel – de ahhoz aztán olyan alapos módosító javaslatot írtak, hogy ha elfogadják, és miért ne fogadnák el, attól a naptól kezdve Magyarországon minden titkos lesz, illetve bármi titkosítható, aminek köze van az államhoz.
megtekintés

Nem demagóg témaindításnak szánjuk a kérdést, sokkal inkább valami egészen természetes, empátiát megalapozó gondolatának.
megtekintés

Le a kalappal Dési János udvariassága valamint koncentráltsága előtt.
megtekintés

Bármit is hozzon a jövő Görögországban és az európai kulisszák mögött, az elmúlt napokban egy súlyos tanulságokat hordozó, sajátos puccskísérlet epizódjainak lehetünk tanúi: az eurózóna és egyben az EU vezetői a szemünk előtt próbálnak kigolyózni egy 5 hónapja választott kormányt a hatalomból.
megtekintés

A legutóbbi veszprémi közgyűlésen apró és a jelenlévőknek bizonyára sokáig „emlékezetes” megszólalással dobva fel a „nagyérdeműt”, mondott le a Tulajdonosi Bizottság alelnöke.
megtekintés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint több, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) gazdálkodását érintő feljelentésről bebizonyosodott, hogy azok alaptalanok voltak.
megtekintés

Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok, ezért a léggömbhámozó Bt. ahol dolgozom, azt mondja, ad nekem 300.000 Ft fizetést.
megtekintés

Ezekben a napokban vitatkoznak a parlamenti szakbizottságban arról, visszaállítsák-e a jobbágyságot, vagy sem.
megtekintés

Éppen beülök a kocsiba, a biztonsági övemet keresgélem még csak, amikor a sofőrsrác rám hunyorít.
megtekintés

Hogyan ismerkedtek a férfiak egymással, amikor még nem volt internet? Milyen titkokat rejtenek Budapest fürdői? Hogyan változott a homoszexualitáshoz való társadalmi viszonyunk a szocializmus óta? A Duna-korzó és a pesti fürdők egykori titkait a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilmből ismerhetjük meg.
megtekintés

Még mindig nagyon sokan vannak, akik elhiszik, hogy az elhúzódó görög euródráma a tücsök és a hangya története: a korrupt és lusta görögök a szorgos és megbízható németek pénzéből vigadtak és henyéltek, és most, hogy vissza kellene fizetni a pénzt, mindent kitalálnak, hazudoznak.
megtekintés

Mostanáig úgy tűnt, hogy a budapesti olimpiát háromféle típus támogatja: a gyengeelméjűek, a gazemberek és a lelkes naivok.
megtekintés

Íme a sokakat foglalkoztató felvetések:
megtekintés
![]()
Kamatemelő és hitvány bank, ha elgondolkodunk a betűinek valós jelentésén.
megtekintés

Az egyik legismertebb, nyíltan szélsőjobboldali ultracsoport Facebook-oldalára került fel az a bejegyzés, amin tucatnyi elmosódott arcú férfi képe látható, alatta a felirattal:
megtekintés

1917-ben két forradalom robbant ki Oroszországban: a februári véget vetett a cári uralomnak, míg az októberi hatalomra jutatta Lenint.
megtekintés

Én baromira szerettem Magyarországon lakni, magyarnak lenni.
megtekintés

Valamikor 2001 táján kezdődött, azaz lassan tizenöt éve, hogy a politikai közbeszéd vezérfonalává a gyűlöletet tették, hogy ki kezdte és ki folytatta, az irreleváns.
megtekintés

Sergei Guriev, a párizsi Sciences Po közgazdászprofesszora és Daniel Treisman, az UCLA politikaitudományi professzora közös tanulmányában egy új hatalomgyakorlási modell alapjait írták le, melyet ők egyszerűen új autoritarizmusnak neveztek el.
megtekintés

Nagy port nem kavart a médiában az ügy, miszerint a köznevelési államtitkár, Czunyiné dr. Bertlan Judit pont olyan kakas a maga kis szemétdombján, mint a jelenlegi kormánypárt bármely hűséges kiszolgálója.
megtekintés

„Nem ehhez voltak szokva”, hanem „ahhoz, hogy kussol az, akit éppen vernek.
megtekintés

Amikor Arnold Schwarzenegger közölte, hogy töketlenek, akiknek bajuk van a melegházasággal, a vele fotózkodó Orbán Viktor nyilván nyelt egyet.
megtekintés

Magyarországon még jóformán el sem kezdődött az a szerteágazó folyamat, amely Észak-Amerikában, Ausztráliában és több európai országban már a sokadik fázisában tart: a katolikus egyházon belüli, elsősorban fiatalkorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések feltárása és szankcionálása.
megtekintés

(Chicken Game: amerikai eredetű autós játék, amikor két sofőr száguld egymás felé, és az veszít, aki előbb elrántja a kormányt.)
megtekintés

Az egész világon milliók ünneplik, hogy végre Amerika minden egyes államában legális lett a melegek házasodása.
megtekintés

„Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet” – búcsúzott Teleki Pál, miután a náci Németország oldalára sodródott az ország a második világháborúban, s nem telt el három évtized, amikor a mészölykálmáni „mi időnk lejárt”-tal kontrázott a magyar história.
megtekintés

Orbán Viktor – bár rendre hangoztatja elköteleződését az Európai Unió felé – sokszor tesz utalásokat arra nézve, hogy menne nekünk az EU nélkül is. A Jobbik kifejezetten azon a platformon van, hogy nem kell az Unió. De vajon mi lenne velünk, ha egyszer csak kilépnénk?
megtekintés

Sosem volt erősségünk a drogpolitika. A társadalmi színtéren rengeteg fórumon működő diskurzus eredményei nem jutnak el a Parlamentbe, s a droghasználók boszorkányüldözése hol intenzívebben, hol valamivel enyhébb módon, de egyeduralkodó. Lélektan kontra kormány.
megtekintés

Mostanra világméretűvé lett a menekültkérdés, egészen egyszerűen nincs már olyan ország, melynek ne kellene színt vallania arról, hogy mit gondol, illetve milyen javaslatai vannak a jövőre nézve.
megtekintés
.jpg)
Érdekes, hogy a Quaestor botránya hiába öltött nemzetközi szinten is figyelemre méltó méreteket, április óta lényegében semmi hivatalos hír nem érkezett arról, hogy akkor most mi a helyzet, hogy áll a vizsgálat, hol vannak a valódi felelősök?
megtekintés

Rendkívüli, és ráadásul zárt (!) ülésen tárgyal Újvidék Város Képviselő-testülete nem kevesebbről, mint a háborúról.
megtekintés

Ó, galambocskám, nagyuram, én írok Önnek, ja pisú kvam, nem mond ez eleget?
megtekintés

Csütörtök délután öt órától több száz csepeli élőlánccal védte a Csepeli Munkásotthont Németh (Rezsi) Szilárd rögeszméjének megvalósításától.
megtekintés