Venezuelában kormányzói rendelettel tiltották be a tüntetéseket
Pénteken kiadott rendeletében betiltotta a lakosság körében erőszakot, nyugtalanságot és félelmet szító, valamint a forgalmi közlekedést akadályozó utcai tüntetéseket José Gregorio Vielma Mora, a kolumbiai határ mentén fekvő nyugat-venezuelai Táchira állam kormányzója. - írja a kitekinto.hu.
Táchira állam egész területén tilos minden olyan megmozdulás, melynek célja a társadalmi béke állapotának megváltoztatása és a közrend megsértése…
– áll a 175-ös számú rendeletben. Tilos továbbá minden olyan megmozdulás is, melyek során “közutak lezárásával akadályozzák a szabad közlekedést”.
Az állásfoglalás szerint ezek a megmozdulások kiváltják a fegyveres bandák és szervezett bűnözői csoportok megjelenését, ami által veszélybe kerülhet az állampolgárok, illetve az állami és magántulajdon épsége a számos pusztítás, szerencsétlenség és gyújtogatás közepette.
A dekrétum szerint az ilyen jellegű tüntetések célja aláaknázni az alkotmányos rendet és megbénítani a tömeg-, illetve egyéni közlekedést.
A rendeletben megjegyzik, hogy a tiltást az elmúlt napok kormányellenes tüntetései során tapasztalt fokozott erőszak jelenlétével indokolják.
Arra is rámutatnak, hogy a tiltakozások során megfigyelhető volt a tűzfegyverekkel és más, halálos fegyverekkel való visszaélés,
mely számos haláleset okozójának bizonyult, a szabad közlekedéshez való jog akadályozásával pedig a közvetlen segítségnyújtást igénylő orvosi vészhelyzeteket is ellehetetlenítették.
A venezuelai hatóságok pénteken további két halálesetről számoltak be a tüntetések kapcsán: az egyik áldozat a fővárosban, Caracasban, a másik az említett Táchira államban tartott tüntetésen vesztette életét.
Az újabb két esettel immár 29-re nőtt a száma azoknak, akik az elmúlt három hét venezuelai kormányellenes tüntetései során vesztették életüket.
A venezuelai tüntetésekre azután került sor, hogy az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság március 30-ai döntésének értelmében megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzék által uralt parlamentet.
Az ellenzéki képviselők és tüntetők annak ellenére ragaszkodnak a jogászok menesztéséhez, hogy a legfelsőbb bíróság – komoly belföldi és külföldi bírálatokat követően – később visszavonta korábbi határozatát.
A megmozdulások, illetve a hatóságokkal való összecsapások során több mintegy 437-en sebesültek meg, és mintegy 1289 embert vettek őrizetbe a venezuelai ügyészség adatai szerint.