h i r d e t é s

Věra Jourová: az Orbán Viktor által szorgalmazott demokrácia nem illiberális, hanem egyszerűen beteg

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Věra Jourová: az Orbán Viktor által szorgalmazott demokrácia nem illiberális, hanem egyszerűen beteg

2020. szeptember 27. - 16:05

Ijesztőnek tartja a magyar sajtóban tapasztalható állapotokat a Bizottság alelnöke. 

Věra Jourová az Európai Bizottság alelnöke - Forrás: Fotó: GettyImages

Merthogy a média már nemigen közöl kritikus anyagokat a hatalomról, ezért a legtöbb embernek aligha van valós képe a tényleges helyzetről. Ily módon Věra Jourová szerint az Orbán Viktor által szorgalmazott demokrácia nem illiberális, hanem egyszerűen beteg. De még az is megtörténhet, hangsúlyozta, hogy a választások egy ponttól kezdve már nem lesznek szabadok. Felhívta azonban a figyelmet, hogy ha a nép úgy dönt, akkor a miniszterelnök hiába kapaszkodik a hatalomba, távoznia kell.

Kiemelte, hogy Magyarországon eltűnőben van a sajtó sokszínűsége, ami azért nagy baj, mert demokrácia nem létezik, ha a társadalom nem tudja szabadon tájékozódni. Éppen emiatt a Bizottság az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kíván fordítani a média függetlenségére. Bár az tény, hogy az új tagállamokban az emberek sokszor még mindig toleránsak olyan vezetőkkel szemben, akik teljhatalmat akarnak maguknak.

Mint mondta, a magyar és a lengyel vezetés idáig rendre azt a taktikát alkalmazta, hogy állandóan arra hivatkozott: az általa bevezetett szabályozást más tagállamok is alkalmazza. De pont azért teszik közzé a hónap végén a Bizottság demokrácia felmérését mind a 27 országról, hogy végre egységes legyen a megítélés, és egyetlen tag se mondhassa, hogy utaznak rá. Így ugyanis kiderül, hogy az adott helyen elfogadható-e a jogállam vagy sem

Věra Jourová nem hajlandó engedni abból, hogy a következő pénzügyi időszakban a demokratikus normák érvényesülésétől kell függővé tenni a támogatások kifizetését mind a költségvetés, mind a gazdasági mentőcsomag kapcsán. Lát esélyt arra, hogy a zsebén keresztül jobb belátásra lehet bírni a jogállamiságot módszeresen megszegő országokat. Mint megjegyezte, itt akkora pénzek forognak kockán, hogy ő maga csak akkor lenne nyugodt, ha sikerülne hatékony jogállami mechanizmust életbe léptetni.

Hozzátette, hogy Orbán így is megkísérelheti sarokba szorítani a többieket, hiszen nem lehet elhúzni főleg az olaszok és a spanyolok megsegítését, de Budapest és Varsó gazdasági helyzete sem olyan, hogy a két ország sokat ugrálhat. Ezért nem kell a megbékítésükre törekedni. Sőt, tragikus volna, ha nem jönne létre olyan rendszer, amelynek révén nem lehetne megkövetelni a jogállamiság tiszteletben tartását. (nepszava.hu)