h i r d e t é s

Zaklatási ügy: elárulták, ki ellen indul etikai vizsgálat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Zaklatási ügy: elárulták, ki ellen indul etikai vizsgálat

2019. december 09. - 07:18

Az Újszínházban történt állítólagos zaklatási ügyben a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt közölte: az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hozott létre - közölte az ATV.

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

A testület első ülését december 9-én tartja, a vizsgálat eredményéről a bizottság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot - közölték.

A szakszervezetnek Mihályi Győző az elnöke - közölte az ATV Híradó. A műsor kereste őt is, ám nem sikerült elérni.

Szombaton a hvg.hu írta meg, hogy 2016-ban egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott állítólag egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban. Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. A portál kereste az igazgatót, de nem nyilatkozott. (infostart.hu)