h i r d e t é s

Záporokkal, zivatarokkal búcsúzik a nyár

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Záporokkal, zivatarokkal búcsúzik a nyár

2021. augusztus 31. - 05:43

Kedden egy front miatt több lesz felettünk a felhő, szórványosan csapadék is kialakul.

A nap első felében több órára kisüt a nap, majd főleg az északi országrész felett megnövekszik a felhőzet. Reggel, kora délelőtt délkeleten megszűnő jelleggel eshet, majd egy újabb csapadékzóna vonul dél felé, amelyből eső, zápor, főleg északkeleten zivatar is várható. Többfelé megélénkül, északon meg is erősödik a nyugatias szél. Zivatar környezetében is lehetnek erős lökések. A csúcshőmérséklet többnyire 20 és 25 fok között várható, ugyanakkor az északi határ közelében néhol kevéssel 20 fok alatt valószínű. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Hidegfronti hatás várható. A frontérzékenyek enyhébb fejfájást, izom- és hasi görcsöket tapasztalhatnak.

Az őszies, komor idő ronthatja a közérzetet, hangulatot.

Napközben élénk, erős lehet a szél, mely szintén negatívan befolyásolhatja lelkiállapotunkat, és ronthat a hőérzeten is.

A hűvös hajnali órákban felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi problémák.

A hűvösebb időben, hideg reggeleken és a nagy hőingás miatt nő a megfázásveszély, így fontos a megfelelő vitamin-utánpótlás!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.