h i r d e t é s

A betörő nem vitt, hanem hozott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A betörő nem vitt, hanem hozott

2017. november 07. - 06:03

Csaknem ötmillió forintot rejtett el egy csaló Dömsödi Gábor pásztói polgármester feleségének pesti albérleté­ben – írja a Blikk az egykori tévés műsorvezető beszámolója alapján.

Forrás: police.hu

Mint kiderült, a szomszédnak hamis aranytömböt adott el egy csaló bő fél éve, de még mielőtt távozhatott volna a vevő lakásából, az gyanút fogott, és bezárta az eladót, amíg elment megvizsgáltatni az aranyat. A csaló ez idő alatt megpróbált elmenekülni a harmadik emeleti lakásból: átmászott Dömsödiék erkélyére és betörte az erkélyajtót. Mindezt az átvert szomszéd is látta lentről.

Az albérletben senki sem volt, onnan kijutni már nem tudott, ott kapták el a rendőrök, de a pénzt nem találták meg, bár Dömsödi szerint órákig keresték a lakásban.

A csaló előzetesbe került, és a napokban jelentkezett a közös képviselőnél, hogy kifizetné az okozott kárt. Állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy felméresse az albérletben okozott kárt, és ez lett gyanús a pásztói polgármester elmondása szerint.

Dömsödi Gábornak így jutott eszébe, hogy a vécétartályt nem szerelték szét a rendőrök, végül vasárnap ő maga tette ezt meg. Meg is találta ott a pénzt, és hívta a rendőröket.

Öt-hat óráig eltartott, mire megszámolták a pénzt a helyszínelők, majdnem 5 millió forint volt a szatyorban. Először meg kellett szárítani és szét kellett választani az összetapadt bankjegyeket, mert nem vízhatlan zacskóban voltak, így minden egyes vécélehúzás vízzel árasztotta el csomag tartalmát – mondta a lapnak Dömsödi Gábor. (hvg.hu)