A Heineken csillagának nyomában
Nem kétséges, Lázár János és Semjén Zsolt igen komolyan veszik a miniszterelnök antikommunista retorikáját.
Az ötágú csillag – amelyik véletlenül vörös – ismételten azért került célkeresztbe, mert tiltott karhatalmi jelképnek tűnő volta szemet szúrt a demokrácia nem épp demokratikus eszközökkel küzdő védelmezőinek.
Igaz, a megközelítés némileg torzító, hiszen a vörös csillag nem egyértelműen utal a holland sörgyárra, ahhoz elengedhetetlen a fekete szalagon speciális „e” betűkkel ellátott felirat. Ettől eltekintve kész helyzet elé áll, aki vörös csillagot használ bármilyen márka jelzésére, legalábbis a tervezet szerint.
Hogy Lázárék ne lennének tisztában az Európa szerte legelterjedtebb jelképpel, az már csak azért is kétséges, mert, mint ahogy arra az RTL Klubnak nyilatkozó szakértő is egyértelműen nyilatkozott, a karácsonyfadísz gyártók is igen kellemetlen helyzetbe kerülnének ezzel.
Miközben a cég világosan kifejtette, hogy a csillag nem más, mint a középkorban, a sörfőzésben is használatos jelkép, valamiért Lázárék megtalálták maguknak. Azonban a cég vörös színű csillaga már hosszú évtizedek óta ismert kellett legyen nemcsak az átlagfogyasztók, de az olyan szentéletű aszkéták előtt, mint amilyen vélhetőleg Semjén Zsolt is, aki csak a hatalommal való visszaélésben nem ismer mértéket. Míg 1930-ban lett először vörös a Heineken csillaga, 1951-ben éppen a szovjetek megnövekedett európai befolyása miatt lett újra fehér. És e dizájn maradt egészen a Szovjetunió összeomlásáig.
Tehát abból kell kiindulnunk, hogy legkevésbé az ötágú és mellékesen vörös csillaggal van a gond. Ismerve annak tényét, hogy a szintén üzletember géniusz Lázár is csak akkor tesz bármit, ha abból személyesen neki haszna származik, kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy ebből valahol amúgy is dagadó pénztárcája további hízását reméli.
Mi történik, ha a Heineken jelképét tiltólistára teszik? Első sorban a cég villámgyorsan kivonul a magyar piacról, itt hagyva állás nélkül nem kevés sörgyári dolgozót, köztük e téren magasan képzett szakembereket.
Látszólag a kormánynak ebből semmi haszna nem lehet, így akár azt is mondhatnánk, hogy helyből tökön rúgják saját magukat is. Elsőre könnyedén el is hinnénk ezt a kormány illetékeseiről, ha nem tolakodna be a képbe annak megmásíthatatlan ténye, hogy már hét éve mindenfajta arra való érdem és értékelhető leggyengébb ellenállás nélkül vezetnek minket.
Azonban a szintén Heineken forgalmazásában álló Csíki Sör nemrégiben megnyerte a nevet jogtalanul használó Igazi Csíki Sör ellen indított perét, így kényszerítve névváltoztatásra azt. És ezzel érthetővé válik, hogy miért akarja a kormány annyira megszívatni a brand-et. Szó nincs arról, hogy jobban kötődne a kisebb és kevésbé profitképes céghez, épp ellenkezőleg. A cél jó nagy bírságot kiszabni a Heinekenre. Ami azonban a tendenciát ismerve megint csak túl nagy falat lesz és osztjuk nézetét a 24.hu munkatársának, miszerint erről szinte bizonyosan a Heineken javára dönt majd az illetékes bíróság. Mely esetben Magyarországnak súlyos kártérítést kell fizetnie.
Hogy Lázár és Semjén ezzel tisztában van-e, nem tudjuk. Különösebben nem is számít. Nem mellesleg ezzel még jobban megnehezítik példának okáért a filmforgatások esetében a jelkép hiteles bemutatását is, erről a tervezet értelmében egyedi határozat döntene.
Bizarr adalék, hogy az időzítés akár Törökország felé kifejezett gesztus is lehet.