A politológia vége?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A politológia vége?

2017. december 06. - 12:59

 

Csizmadia Ervin írása (A történet, ami nincs. Magyar Nemzet, 2017. dec. 5.), amelyben csavar egyet Fukuyama ismert tételén, azt a benyomást erősítheti meg az olvasóban, hogy ennyire tanácstalan, semmitmondó, a valóság fölött lebegő politikai eszmefuttatást nem olvasott mostanában. 

A kép illusztráció! - Forrás: Zadania-seminarky.sk

A szerző korábban már elmondta, hogy a baloldalnak nincs világképe, most azt állítja, hogy az ellenzék nem tudja elmesélni a rendszerváltás óta és az elmúlt években kialakult helyzetet. A bajokat a mese hiánya okozza! Valamiképpen Csizmadia úrnak nem tűnik fel, hogy az ellenzék mesélői ma végtelen elbeszélésekben, eposzi emelkedettséggel és igaz hittel beszélnek a hatalmon lévők kielégítetlen bírvágyáról, rablásairól, az általuk előadott cinikus és hazug "történetekről", amellyel takargatni próbálják tetteiket. 
Érdekes módon a kutató és egyetemi docens váratlanul kijelenti: "A fasizmusnarratívából a magam részéről semmit nem tudok megmutatni." 

A vakság persze lehet magyarázat, mert egyébként mi lehet az oka, ha egy politikai elemző elsiklik fölötte, hogy a NER ideje alatt mélyen leértékelődött a parlament szerepe. Az Európai Unió és a NATO keretei között Orbán Viktor egy olyan posztállami rendszert valósít meg, amelyben a népképviselet csupán díszlet. A választott kormányfő kétségbe vonja a civil szervezetek, a munkáltatói és munkavállalói szervezetek képviselethez való jogát, teljes kontrollra törekszik fölöttük és a lakosság biztonságigényével visszaélve szervezi a társadalmat megosztó kampányait. A demokráciától idegen eszközökkel korlátozza a nyilvánosságot és úgy tartja kézben a médiát, hogy állami eszközökkel hegemon helyzetet biztosít a maga és hívei számára. Ha mindez kevés ahhoz, hogy valaki mindebben észre vegyen a két világháború között érvényesült tendenciákat, annak azért látni kellene, hogy Magyarország miniszterelnöke a vezérelv (egyeduralom) szerint kormányoz, lefogja a hatalmi ellensúlynak létrehozott intézmények szabad mozgását és politikai célokra használja az igazságszolgáltatást. A hatalom legfőbb törekvése, hogy a közjó érdekében szerveződő erőket a politikai élet peremére szorítsa és biztosítsa egy kedvezményezett kör privát érdekeinek érvényesülését. 

A tudós szerző bizonyára ismeri Hitler és Mussolini beszédeit, írásait és előfordult már vele, hogy Orbán Viktor szövegeinek olvasása közben felismerte a nevezettek szótárának használatát. Sőt, talán annál többet is. Akkor minek tulajdonítja a meglévő párhuzamokat? Miért nem képes a fasiszta narratívából semmit megmutatni? Meglehet, Csizmadia úr a végkifejlet felől közelít a XX. század véres politikai rendszereihez, és visszafelé nem annyira érdekes a történet. Kezdetben ugyanis minden politika a remény arcát mutatja. Az sem zárható ki, hogy a Magyar Nemzetben megjelent írás azt üzeni, hogy ugyan kérem, nincs itt semmiféle fasizmus a Fideszen innen és a Jobbikon túl. Orbán felől nézve pedig Vona tényleg a bárányok családjába tartozik. Ne kiáltsunk farkast!

Aligha vitatható pillanatnyilag, hogy Orbán a céljai megvalósítása közben tartózkodik fizikai erőszak alkalmazásától, de hadviselő retorikája és háborús logikája szembemegy a polgári világ hagyományával. Legfőbb gondja a katonai és rendvédelmi erők fejlesztése, mértéken fölül erősíti az állami vezetők testőrségét, tartósítja a rendkívüli állapotot. Sokat elárul a dolgok irányáról, hogy a közbeszédben legitimitást kapott az illiberális demokráciáról szóló felfogás. A demokrácia fogalmának mai használata hasonlatos ahhoz, ahogy a pártállami időkben a szocialista demokrácia keretében jelent meg a rendszer narratívája. Ahol pedig a hatalom "történetének" szövegkészletében felfedezhető a demokrácia, ott ne keressük a fasizmus árnyékát és szellemét sem - véli a szakmájára hiú politikai elemző. Hogy a gyanút is eloszlassa, felteszi a kérdést: "A Hitler–Orbán-párhuzamoknak van tanulságuk? Ha nagyon kiéleznénk, elég szörnyű tanulságot kellene levonnunk, de miért akarnánk azt a tanulságot levonni?" 

Szóval: nem kell olyan tanulságokat levonni, amelyekből szörnyű dolgok következhetnek. Ezen az elemzői bölcsességen még rágódhatunk egy kicsit, mivel Csizmadia Ervin írása tulajdonképpen csak kedvcsináló a megjelenő könyvéhez. Olvashatják, akik nem gondolják azt, hogy itt a politológia vége.

 

H.L.

Címkék: 

;