h i r d e t é s

Az LMP elveszítette 2018-at - Cserébe Schiffer legközelebb alkotmánybíró lesz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az LMP elveszítette 2018-at - Cserébe Schiffer legközelebb alkotmánybíró lesz

2016. november 24. - 08:49
0 komment

Az állítólag "ellenzéki" LMP ma a Fidesszel közösen megszavazta a jobboldali-szélsőjobboldali alkotmánybírókat - írta a Nyugati Fény blog

Forrás: mandiner.hu

Hiába óvta ettől a húzástól őket az ellenzék tisztességesebb része, hiába sorolták az ellenérveket: hogy az egyik jelölt a Fidesz-kormánynak dolgozott, hogy a másik a Morvai Krisztina-féle heccbizottságban, hogy 2023-ig bebetonozzák a vérjobbos többséget egy független intézményben, hogy az egész összjáték csak Orbán nemzetközi legitimálására lesz jó.

Minden ellenérv lepergett az LMP-sekről, láthatóan egy előre leboltolt és erővel végigvert koncepcióról volt szó. Úgy tudni: a jobbos alkotmánybírók személyét még Schiffer egyeztette végig a Fidesszel a nyáron. Ez volt Schiffer utolsó húzása, amivel végleg taccsra vágta saját pártját.

Hiszen aki ellenzéki érzelmű, az a mai mocskos munka után biztosan nem fog 2018-ban egy olyan pártra szavazni, amelyik összejátszik a narancsmaffiával. Aki meg orbánista, az miért szavazzon a Fidesz csatlóspártjára, ha szavazhat egyenesen a Fideszre is?

Láthatóan semmi közvetlen haszna nem származik az LMP-nek abból, hogy kipótolták a Fidesznek az elvesztett kétharmadot és megválasztották a fideszes kesztyűbábokat. Népszerűségük nem lett nagyobb,sőt az ellenzékiek maradéka is elpártol tőlük.

Csakhogy akik így gondolkodnak, figyelmen kívül hagynak egy fontos körülményt. Egy körülményt, amit egyre többen pedzegetnek Schiffer András környezetében. Bizony, az András, az nagyon szeretne alkotmánybíró lenni.

A Fidesszel nyáron megkötött alku lényege valójában ez volt: az LMP most megszavazza a vérjobbos alkotmánybírókat, cserébe egy következő üresedéskor Schiffert alkotmánybíróvá emelik. Egy magafajta jogásznak ez az álmok netovábbja. A politika ingoványos világával szemben, ahol minden mandátum legfeljebb 4 évre szól, gigafizetésért megbecsült alkotmánybírónak lenni 12 garantált évig: mi ez, ha nem a paradicsom?

Bizony, azért hagyta ott Schiffer az LMP-t, hogy még idejében eltávolodjon a napi politikától, és "méltó" alkotmánybíró lehessen belőle. Az LMP úgyis kifújt, harmadszor nem fogják ugyanazt a mesét beadni a választóknak, ez nyilvánvaló.

Schiffer még időben elhagyta a süllyedő hajót, így bónuszként nem az ő nevéhez kötődik majd az LMP 2018-as kudarca. Cserébe, hogy 12 évre alkotmánybíró lehessen, az sem volt nagy ár, hogy a mai húzással végleg kinyírta saját haldokló pártját. Ezért kellett Hadházynak vért izzadni az ATV stúdiójában, ezért kell a hátralévő másfél évben minden LMP-snek azt hallgatni, hogy Orbán kollaboránsa.

Az LMP ma veszítette el a 2018-as parlamentbe jutást - Schiffer viszont ma nyerte meg a következő alkotmánybírói széket.

nyugatifeny.blog.hu