A műtét során fertőtlenítőszert használtak a sóoldat helyett: a beteg meghalt. Két egészségügyi dolgozónak halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt kell felelnie. A vádlottak közül ketten műtőssegédként, a harmadik pedig szakorvosként dolgozott. - írja a Blikk
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg a Pénzügyminisztériumot és Miniszterelnökséget is érintő európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint ezzel már 34-re nőtt a gyanúsítottak száma.
Az egyik III. kerületi csoportban jelent meg egy felhívás: valaki régiségkereskedőnek adta ki magát, hogy bejusson a lakásokba. Húszezres köteget lobogtat, hogy azonnal fizet, és nem igazán zavarja az sem, hogy semmit nem akarnak eladni neki - írja a Borsonline.
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott közös nyomozás eredményeként sikerült felszámolni egy nagyszabású, 38 millió eurós csalásban részt vevő francia-izraeli bűnszövetkezetet - tájékoztatott az Europol.
Kifosztottak egy idős kenderesi férfit néhány nappal ezelőtt. Az elkövető 900 ezer forintot zsákmányolt az áldozatától, de amikor rájött, hogy nyomában vannak a karcagi zsaruk, akkor besétált a rendőrségre és önként feladta magát.
Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.