Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Immár hetek óta tüntetnek a diákok, a pedagógusok és a szülők a jobb oktatásért, a tisztességes bérekért. A demonstráció hatására a kormánypárti média megírta, mennyi fizetést kapott egy tüntetést szervező tanár.
Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója öt kollégájának azonnali hatályú felmentéséről írt Facebookon. Az október 1-jén rendkívüli felmondással eltávolított Sallai Katalin 34 éve dolgozott a gimnáziumban, a tanév végén ment volna nyugdíjba.
Több mint egymillió forint a különbség egy magyar és egy amerikai kezdő tanár fizetése között, de nem kell a tengerentúlig utazni, hogy megdöbbentő különbségeket találjunk a pedagógusbérekben.
Egymásra rakódhatnak az elégedetlenséget kiváltó különböző sérelmek, más ügyek is összekapcsolódhatnak az oktatással. Az Indexnek nyilatkozó elemzők szerint a tanárok melletti kiállás érdekében szervezett akciókon és tüntetéseken szavazókat veszíthet a kormánytöbbség, de az ellenzéki pártokat ez nem hozza jobb helyzetbe. A kormánynak azonban gyorsan kell cselekednie, ha kezelni akarja a kialakult helyzetet.
Más is motiválhatja a tanárokat, nem csak a bérezés – fejtette ki véleményét egy korábbi interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte azonban ezzel nem sértett meg senkit, így nem érzi azt, hogy bocsánatot kellene kérnie.