Persze nem csak nézelődni jöttek, hanem projektekkel is készültek, így a kézműveskedésben és a szabadtéri játékok levezénylésében is segítségünkre voltak a társasozások mellett. Csupán egy napot töltöttek a toldi gyerekekkel, de ez az egy nap is hatalmas élményt jelentett számukra, s volt aki úgy döntött, hogy ezt az élményt megosztaná mindenkivel.

“Az őszi szünetben a szabadidő-szervező tanárunk kíséretével leutaztunk egy kis falucskába, Toldra. A látogatást már nagyon vártam, de azért volt bennem egy természetes izgulás. A vonatunk kora reggel indult, és minél közelebb értünk Toldhoz, annál nagyobb lett az izgalmam. Amikor kiszálltunk a kocsiból, gyereksereg fogadott minket. Abban a pillanatban meg is nyugodtam, mert hihetetlen közvetlenek voltak. Bementünk a kultúrházba, ahol megkezdődött a társasozás. Kettőt pislogtam és már jöttek a lányok, hogy játsszak velük. Egész délelőtt ment a játék.. Mindegyikük szemében izgalmat láttam és vágyat a szórakozásra. Sugározták magukból a boldogságot és az életörömöt. Az egyik kislánnyal sokat nevettünk, beszélgettünk és amikor eljött mesenézés ideje, ő az ölembe hajtotta a fejét és simogatta puszilgatta majd meg is masszírozta a kezemet. Délután pedig kaptam tőle egy rajzot, illetve egy gyöngyökből kirakott Fanni feliratot. Ezek a kedves gesztusok úgy megmelengették a szívemet, hogy a mai napig mosolyogva emlékszem rá vissza.

Forrás: ped2.hu

A diavetítés után hazakísértük őket majd 2 óra után újra összegyűlt a társaság. Ekkor jött el az én időm, ugyanis azt a feladatot kaptuk, hogy a gyerekeket kinti programokkal szórakoztassuk. Először, amikor kimentem az udvarra mindenki futkározott, görkorcsolyázott, sikongatott. Ekkor kicsit megijedtem, na most hogyan tovább. Meglepetésemre, ahogy elkezdtem mondani a játékunk menetét, mindenki körém gyűlve várta hogy elkezdjük. 3 különböző játékot játszottunk, mindenki élvezte és abba se akarták hagyni. Számomra ez egy óriási élmény volt, hogy mindenki jól érezte magát mondhatni “miattam”. A kinti foglalkozás után bementünk a terembe. Volt aki társasozott, volt aki kézműveskedett. Gesztenye figurákat faragtak a srácok, később festeni kezdtünk. A 7-8 éves lányok olyan gyönyörűt festettek, hogy én csak csodálkozni tudtam. Nem gondoltam, hogy ilyen kreatívak és ügyesek az ecsettel.

Elérkezett a hazaindulás ideje. Összepakoltunk, elbúcsúztunk gyorsan és indultunk is a vonatunkhoz. Ez az egy napos látogatás bennem óriási nyomot hagyott, nagyon jól éreztem magam. Nagyon jókat nevettem a srácokkal, kiváló humoruk van és élveztem, hogy őszintén és közvetlenül viszonyultak hozzám az első perctől kezdve. Mindenki boldogságot hozott az életembe azon a napon. Csillogó szemek, mosolygós arcok és gyermeki csintalanság vett körül. Egyetlen egy negatívumot tudok mondani, és az az, hogy csak egy napot maradtunk. Remélem, minél hamarabb visszatérhetek a srácokhoz és megint játszhatunk egy nagyot közösen.”

Fanni

“Aznap reggel, amikor felszálltunk a vonatra, még nem is tudatosult bennem, hogy most hová is megyünk. Pedig már napok óta bennem volt az a bizonyos zsongás, miközben szedtem a gesztenyét, vagy mikor előző este csomagoltam. Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljön ez a nap. Mikor körübelül csak félórára voltunk Toldtól, akkor jöttem rá, hogy innen már tényleg nincs visszaút. Izgultam és egy picit talán féltem is. Mi van ha a gyerekeket egyáltalán nem fogom érdekelni? Ha ott leszek egyesegyedül és senki sem fog érdeklődni.

Egyáltalán nem történt semmi ilyesmi. Már mikor kiszálltunk az autóból körénk gyűltek és végigmértek minket. Jöttek is az első kérdések, mi a nevem, honnan jöttem, annak a fiúnak velünk miért olyan fura a haja? Aztán beléptünk a terembe, és az első öt percben talán zavartak a körülmények (pl. a hideg), de utána már ezek egyáltalán nem számítottak. Innentől kezdve egy szabad percem se volt, valakivel mindig kellett játszani. De ezt egyáltalán nem éreztem tehernek, annyira jó volt látni a szemükben a boldogságot és az örömöt. Másrészről pedig én is visszamentem azokba az időkbe mikor kisiskolás voltam és a legnagyobb problémám az volt, hogy mikor dobok már hatost. Az óra delet ütött és a gyerekek boldogan és nevetgélve mentek haza a mi kíséretünkkel.

Forrás: ped2.hu

A délutàn hasonlóan feszes tempóban zajlott. A gyerekek nagyon elevenek voltak, az összes játékban aktívan részt vettek. Odafigyeltek és hallgattak ránk, amire igazán nem számítottam. A kinti játékok után bementünk a kultúrba és folytattuk, amit délelőtt félbe kellett hagyni. Talán az volt a legmeglepőbb, hogy szinte az összes játékban kikaptam tőlük… Még a sokadik játszma után is. Most akkor velem van a baj? Buta lennék? Vagy csak ők túl jók hozzám képest? Ez a 2 óra is csak 20 percnek tűnt és nem hittem el, hogy már rohanni kell a vonathoz. Könnyes búcsút vettünk egymástól és el kellett indulnunk. Az egyik kislány meg is mondta: Ide nem érdemes egy napra jönni hiszen az olyan gyorsan eltelik. Melegséggel töltött el, hogy bennük is felmerült a következő alkalom lehetősége.

Forrás: ped2.hu

Úgy gondolom nem fair, hogy ennyi értékes, érdeklődő gyereknek ilyen körülmények között kell élnie. Ők azok akik igazán nem tehetnek semmiről. Annyi jószándék, kedvesség és őszinte öröm van bennük, ami pár felnőttnek is jól jönne. Azt sem értem, hogy a társadalom miért nem tesz semmit!? Arra kéne törekedni, hogy megismerjük őket és szokásaikat. Már a hazaúton úgy döntöttem, hogy segíteni akarom ezeket a kicsiket. Szeretnék én is a közeli barátjukká válni, mint ahogyan a többi önkéntes. Nagyon-nagyon köszönöm, hogy lehetőséget adtatok erre. Bízom abban, hogy mire nekem gyerekeim lesznek ők boldogan, megértésben és békességben fognak együttélni és tanulni bármilyen más gyerekkel. Én legalábbis erre fogom őket nevelni.”

Eszter

ped2.hu (Címlap: Forrás: ped2.hu)