h i r d e t é s

"Egyre nehezebb helyzetben vannak a szegények, a kormány pedig nem segít"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Egyre nehezebb helyzetben vannak a szegények, a kormány pedig nem segít"

2017. augusztus 25. - 07:30

Javulást nem látni, noha a kormány azt kommunikálja, az elmúlt 25 évben senki nem tett többet a nyomor felszámolásáért, mint ők.

Fotó: MTI -Balogh Zoltán

Van, amikor fogkefére és fehérneműre sem jut. A Magyar Narancs ma megjelent, legfrissebb lapszámában összeállítást olvashatnak a hazai szegénységről: szociológusok és szakértők mellett olyanok is megszólalnak, akik hosszú évtizedek óta igyekeznek segíteni az olykor elképzelhetetlenül nehéz körülmények között élő emberek helyzetén. 

Ők szomorúan azt mondják: javulást nem látni, noha a kormány azt kommunikálja, az elmúlt 25 évben senki nem tett többet a nyomor felszámolásáért, mint ők.

Szőke Judit, a Polgár Alapítvány az Esélyekért igazgatója évtizedek óta foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel, ő hozta létre hajdan az első tanodák egyikét is. Régebben azt tapasztalta, hogy még a legszegényebb családok is össze tudtak szedni annyi pénzt, amennyi a gyerekük iskoláztatásához kellett. Ez ma már nincs így. „Ez fizikai képtelenség, 22 800 forintból rezsit fizetni, étkezni, és még iskoláztatni is… Több olyan embert is ismerek, aki elmondta, milyen kiszolgáltatott helyzetben van a közmunka miatt, hogyan nyomorog, és a következő hónapban már ezt a 22 800 forintot sem kapta meg, mert azt mondták rá, hogy nem együttműködő. De eljutottunk oda, hogy a legszegényebbek még a közmunkának is örülnek, mert attól félnek, nem lesz semmi, és akkor már egyáltalán nem tudnak mit tenni.”

„Azt látni az ország számos részén, hogy ha szegény vagy, akkor meg vagy bélyegezve. A kirekesztettség érzése nagyon súlyosan fennáll, amihez hozzájönnek olyan problémák, mint hogy a közmunkán kívül nincs más, nincs rendes tömegközlekedés, csak egy bolt van, ahol tudnak valamit vásárolni súlyos felárakat fizetve, ha egyáltalán jut pénz a vásárlásra. Nincsen védőnő, az egészségügyi, szociális szolgáltatások súlyos deficitekkel küszködnek. Nemrég például a litkei polgármester mesélte, hogy az ő településükön tíz éve nincs orvos, csak heti egyszer van orvosi ellátás. Ezek itt mindennapi problémák” – meséli Berki Judit, aki szociális munkásként egy 21 éve működő megyei civil szervezet tagjaként próbál segíteni a szegénységben élők helyzetén.

A cikk teljes terjedelmében az augusztus 24-i Magyar Narancsban olvasható.