h i r d e t é s

Elment a Havanna lelke

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elment a Havanna lelke

2019. január 30. - 17:23

Váratlanul, mint egy villámcsapás, úgy ment el Kisgyörgyné Vass Zsuzsanna. A lakótelep hirtelen fakóbbá, fenyegetőbbé vált hiányával. Még mindig hihetetlen, hogy nem halljuk többé nevetését. Nem tesz fullánkos megjegyzéseket.

Életének korai szakaszát jól ismerik legközelebbi barátai, így e sorok írója is. Egy oltás nem kívánt mellékhatásaként kényszerült kerekesszékbe, majd számos baleset eredményeképp mindössze két ujja mozgatására maradt képessége. Ám addig sem csekély kíváncsiságát, tudásszomját mindez csak tovább növelte. Így vált nyughatatlan, mindig mozgásban lévő, példátlanul vidám személlyé.

Hét éve ismertem meg őt és férjét, Bélát. Noha korábban is láttuk egymást, köszöntünk egymásnak, csak anyám révén kerültünk kapcsolatba. Lenyűgözött, ahogy minden nehézség dacára olyan vidámság áradt belőlük, ami környezetükre is átragadt.

Nem ritkán voltam fültanúja pörölésüknek, melynek vége rendszerint így hangzott:

„Na, jól van Béla, kapd be a seggem!”

Aki fül- és szemtanúja lehetett mindennapi életüknek, tudhatta, hogy Zsu, vagy ahogy néhányan becéztük, Nyanyus minden bolondságra kapható volt. Mindig mosoly bujkált arcán, várva a következő alkalmat, hogy egy jót nevethessen.

Makacs természete felülírta az orvosok legvadabb várakozásait. Élni akarása olyan erővel ruházta fel, amivel a legnagyobb fájdalmat is kiállta. Jöhetett bármekkora front, vagy eső, bár mind megérezte, mindez nem tartotta vissza, attól hogy találkozzunk az árkád alatt, vagy a téren.

Megvolt az az ösztönös képessége, hogy enyhítse környezete feszültségét.

Tudása pedig nap nap után gyarapodott. Minden ébren töltött pillanatában képes volt utánajárni annak, ami felkeltette érdeklődését. Nagyon szeretett olvasni. A téli időszakban, amikor nem tudott kimenni az utcára, könyvek sorát olvasta végig.

Még bosszús hangulatában is képes volt meglátni a dolgok jó oldalát.

Senkit nem lepett meg, hogy idén is összeszedte A téli hónapok nyavalyája klub ez évi ajánlatát. Ám ezúttal az egyébként sem erős tüdeje nem bírta tovább a terhelést. És tegnap éjjel Zsuzsi elhunyt.

Hiányával küzdenek mindazok, akiknek életét még zsörtölődésével is feldobta; férje, Béla, segítői, Erzsi és Iza, barátai Edina, Karcsi, Misi, Kati, Jóska, Zsuzsa, a két Zsófi, Attila, a két Miki, Jancsi és Irén.

És végül én is búcsúzom tőled, Nyanyus. Hiányozni fognak a közös kávézásaink. Az, hogy rám nézel és tudod, mi bajom. Emlékezni fogok rád.

A Civilhetes szerkesztőségének nevében ezúton fejezzük ki részvétünket minden hozzátartozónak.