Az 1944-es német megszállást követően, azok közé tartozott, akik fegyverrel szálltak szembe a megszállókkal.  Egyike volt a keveseknek, akiknek nem szégyenkezve kellett emlékezniük Magyarország náci megszállására. 

A II. Világháború után fontos tisztségekben próbált egy új világot teremteni, de hamar belátta, hogy egy hamis utópia hívévé és propagátorává szegődött. Tragikus tévedésével szembesülve, szembeszegült a sztálinista párttal, és a fokozatosan forradalmárrá vált Nagy Imre közeli munkatársa lett. 

1956-ben a történelem újabb esélyt kínált neki is arra, hogy a történelmet - nem csak a magyart - új irányba fordítsák azok, akiknek volt merszük a túlerővel felvenni a harcot. Amikor a nyolcvanas évek közepén, közös barátaink, az 1956 utáni börtönöket, Miklóssal közösen megjárt Eörsi István és Litván György tanácsára megismerkedtünk, rájöttünk, hogy eltérő élettörténetünk ellenére, egy nyelvet beszélünk. Mindketten tudtuk, hogy a beletörődés csak látszólagos; csak segítségre van szükség ahhoz, hogy látható legyen: a zárt világnak van alternatívája, az öröknek látszó autokrata hatalom mindig remegő, gyenge lábakon áll.

Vásárhelyi Miklós a tettek ember volt, aki velem együtt tudta, hogy a szabadságot sosem adják ingyen.  Az ő vezetésével működő magyar Soros alapítvány, a Nyílt Társadalom Alapítványok legeredményesebb időszaka volt 1985 után.  Százak kaptak ösztöndíjat, megújult az egyetemi oktatás,  modernizálódtak a kórházak, az ő tevékenysége nyomán jutott ultrahang, röntgen, CT berendezésekhez a magyar egészségügy.  Ő vezette be az oktatást az egyetemi szakkollégiumokban is. 

Az elmúlt évtizedekben, az Alapítvány közel 100 milliárd forintot költött oktatásra, egészségügyre, a romák helyzetének javítására. Ezeket a programokat Vásárhelyi Miklós indította el Magyarországon.

Igazi hazafi volt, nem szűk ideológia mentén döntött a támogatásról, ő az egész közösséget, a köz javát akarta szolgálni. segítette a katolikus Vigíliát, a Pannonhalmi Szemlét, protestánsokat, népi írókat, remélte, hogy a valódi együttműködés, es nem a gyűlölet igazgatja az országot.  Támogatott olyanokat is, akik később ellene, a végre megszerzett demokrácia ellen uszítottak;

Nélküle talán nem, talán nem vér nélkül, talán nem akkor, dőlt volna meg a kommunista rendszer Magyarországon. 

Bosszú nélküli történelemi igazságot akart, végre békét, hazugság nélküli tudást a múltról.  Ő tette sírba a kommunizmust, amikor Nagy Imrét temette el. 1989-ben sokadszor is megadatott neki, hogy új irányt mutasson a történelemnek. 

Bátor ember volt.  Emlékszem, a romániai forradalom napjaiban, együtt mentünk Bukarestbe. A repülőtérről a városba menet, amikor körülöttünk még dörögtek a fegyverek, nem félt. Azt mondta, hogy az önkény még a saját halálát is azokkal fizetteti meg, akiket elnyomott, akiket becsapott, akiknek tönkretette az életét, de a nép még ezt az árat is mindig megfizeti, hogy végül megszabadulhasson tőle.

Ha ma élne, ma sem adná föl a reményt: tudná, hogy a sors mindig új esélyt kínál. A jövő nem az uszítóké: a gyűlölet nem közösséget, csak megkeseredett, egymásban is ellenséget látó, önmagukkal is békétlen embereket teremt. A gyűlölet szítása pedig veszélyes fegyver: egy idő után a gyűlölet mindig a gyűlöletkeltők ellen fordul. Gyűlöletből nem a jövő, csak hazug múlt építhető. Nem innen vezet az út abba a jobb, igazabb, szabadabb, emberibb világba, amiért Vásárhelyi Miklós olyan sokszor, látszólag reménytelen helyzetben is, olyan sokat tett.

Bedford, 2017. október 7. 

Soros György