h i r d e t é s

Gundel Takács meggondolta magát, mégse hülyék az emberek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gundel Takács meggondolta magát, mégse hülyék az emberek

2017. február 24. - 09:16

Elég nehéz kiigazodni, hogy most akkor végülis ki és mikor hülye épp az olimpiát illetően, de a tudomány jelenlegi állása szerint Gundel Takács Gábor szerint épp nem hülye senki, aki nem támogatja az olimpiát - írja az Index.

Forrás: szemlelek.blog.hu

Mindezt egy promóciós emailből kellett megtudnunk, ami szerint a köztévét frissen otthagyó műsorvezető a TV2-n, Azurák Csaba I/I műsorában mondja el, hogy 

Elnézést kérek mindenkitől, akit sért az a kijelentésem, hogy hülyét csinálunk magunkból, ha visszalépünk. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy presztízsveszteséget szenvedne Magyarország ebben a helyzetben, de akkor nem ugyanazon a nyelven beszélnénk. Az emberek egymás közt úgy fogalmaznak, ahogy én tettem.

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) nevű szervezet alig három napja hivatalában lévő szóvivője szerint azért volt hiba Budapest visszalépése, mert másfél év alatt sikerült elhitetni a világgal, hogy meg tudjuk csinálni, de most az üzenjük, „mégse vegyetek komolyan bennünket”.

Gundel Takácssal még szerda délelőtt közölt egy interjút a Szemlélek blog. Ebben hangzott el többek között, hogy hülyét csinálunk magunkból a világ előtt, illetve hogy a visszelépéssel azt üzenjük a világnak, hogy merünk kicsik és jelentéktelenek lenni. 

Közben Orbán Viktor bejelentette, hogy Magyarország végül visszalép a rendezéstől, így a mea culpázás tulajdonképpen akár tőle is jöhetne. 

 

index.hu