h i r d e t é s

Hadházy nem tudja elképzelni az összefogást Gyurcsány Ferenccel - Vadai: ez óvoda

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hadházy nem tudja elképzelni az összefogást Gyurcsány Ferenccel - Vadai: ez óvoda

2016. október 24. - 12:55
0 komment

Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos az ATV-ben kijelentette, hogy bizonyos dolgokban együttműködnek, de nem tudja elképzelni az összefogást Gyurcsány Ferenccel - írja az atv.hu.

Hadházy nem tudja elképzelni az összefogást Gyurcsány Ferenccel Fotó/forrás: 24.hu

Vadai Ágnes ugyanakkor az ATV-ben arról beszélt, hogy kevés a korrupcióról szólni, inkább egy közös programot kell felállítani, ami mellé jó szívvel oda tudnak állni.

Szigetvári Viktor az Együtt elnöke arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy hajlandó együttműködni az ellenzéki pártokkal, de szerinte meg kéne állapodni abban, hogyan választják ki a jelölteket. 
Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos az ATV-ben kijelentette, hogy bizonyos dolgokban együttműködnek, de nem tudja elképzelni az összefogást Gyurcsány Ferenccel.

„Lassan ugyanarra az álláspontra kerülök, mint a választópolgárok, hogy végtelenül unom, hogy erről beszélünk, miközben arról kéne, hogy hogyan számoljuk fel például a gyermekéhezést”
– mondta Vadai Ágnes a DK alelnöke az ATV Start című műsorában.

Vadai elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció és más pártok sokszor beszélnek arról, hogy milyen országot szeretnének, de ezt nem tartja elégségesnek. Vadai szerint kevés a korrupcióról vagy Habony Árpádról, Mészáros Lőrincről beszélni. Sokkal inkább a gyermekéhezésről, az egészségügy vagy az oktatás helyzetéről kéne szólni.

A DK alelnöke szerint, ha azt látja a választópolgár, hogy a politikusok ovist játszanak, akkor fel fogják tenni a kérdést, miszerint, hogy akarják ők az országot kormányozni.

„Ez óvoda. Aki le akarja váltani Orbán Viktort, aki nyugatos országot akar teremteni, ahhoz egy olyan programot kell felállítani, ami mellé jó szívvel oda tudunk állni” – folytatta Vadai.

Az alelnök úgy látja, a civil világ alapvető változásokat akar az egészségügyben, az oktatásban vagy az adózásban. Vadai hisz abban, hogy a technikai kérdéseket meg kell vitatni. Azt is elmondta, hogy a ki kit szeret elv alapján nem fog működni a megegyezés, ezért kell a közös programok alapján megállapodni.

atv.hu