h i r d e t é s

Hagyományőrző hajós látogatás Ulmból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hagyományőrző hajós látogatás Ulmból

2016. szeptember 20. - 16:36
0 komment

Német hagyományőrző hajósok kötöttek ki szeptember 19-én Esztergom partjainál. 

Az Ulm nevű különleges hajón az Ulm városában működő egyesület tagjai utaztak. 

Elszánt és vidám legénységgel, utasokkal érkezett meg szeptember 19-én délután Esztergomhoz az Ulm nevű német hajó. A német tartományokból Magyarországra érkező telepesekre emlékező hagyományőrzők rendszeres időközönként látogatnak el Esztergomba. Ez a folyamat több mint ötven éves múltra tekint vissza, mint kiderült, a Gesellschaft Der Donaufreunde Ulm (Ulmi Dunabarátok Társasága) párjaként megyénkben is működik hasonló, mégpedig a tatabányai illetőségű Dunabaráti Köre, akik ezt az eseményt is szervezték.

A mostani találkozás is nagyon jól sikerült, a folyami matrózok, hajósok jellegzetes világát idéző, férfias csoportmunka örömét hozták el újra hozzánk német barátaink. A köszöntés ugyan a kikötőben volt, de a fogadtatás már a fedélzeten, melyre lépve a derék német hagyományőrzők emlékeztettek rá, hogy oda nő nemigen léphet, de természetesen ezúttal kivételt tettek. A 20 méter hosszú hajón Martin Grimmeis kapitány fogadta Esztergom üdvözletét. Romanek Etelka polgármester többek között Szent István intelmeire utalva említette meg a német és a magyar nép, mintegy ezer éves barátságának fontosságát.

Az ulmi hajó legénysége a Németföldről hozott jellegzetes német húsételekkel és természetesen német sörökkel valamint karakán snapsszal kínálták a fogadóbizottságot. A kikötői köszöntést követően a csoport a Várhegyre ment, hogy az ottani múzeumokba látogasson, majd a Prímás Pincében egy közös vacsorán élvezhették a híres magyar ízeket, zamatokat. (Városházi információ)