A dolgozók egy jelentős része eddig is több, mint 400 órát túlórázott és örült, ha viszonylag pontosan elszámolták, vagy lecsúsztatta… A munkáltatók pedig eddig is megtalálták a módját, hogy lepapírozzák a túlmunkát, ahogy abban is kellően kreatívok voltak, hogy rákényszerítsék erre dolgozóikat. 

Most van rá egy törvény – na bumm! És akkor mi fog változni? Talán kevesebb lesz általa a feketemunka, de legyünk őszinték: ez Magyarország, ahol az adóelkerülés sikk, vagyis számottevően fehéríteni sem fog a gazdaságon…

Hogy miért kellett a pukkanás? Mert ezt megértik az emberek. Ez húsbavágó. Ez mindenkit érint! Legalábbis az, amit ebből tálalnak felé: a „négyszáz órával többet kell dolgozni, és három év múlva kapsz pénzt” tökéletes mondat egy gondolkodásról leszoktatott tömegnek a hergelésre!

Ez persze jó a kormánynak is, hiszen amíg ezen hőbörög mindenki, addig például simán végignyomták a Parlamenten a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, amely ugyan sokkal jobban korlátozza a szabadságunkat, csorbítja demokráciánkat, de a közvélemény számára értelmezhetetlen, nem látják át a lényegét, és különben is: ez valami olyan, mint a betörés vagy egy tragikus baleset – a többség meggyőződése, hogy vele ez nem fordulhat elő, mert ő okosabb, mert ő vigyáz… Hát persze...!

Nem a rabszolgatörvénnyel van baj! Illetve de, nagyon is nagy baj van vele – csak épp nem az, amit az ellenzék (első látásra legalább végre közösen) harsog felénk!

A rabszolgatörvénnyel az a baj, hogy beterjesztették és elfogadták. A kettő között nem voltak megfelelő egyeztetések, hatástanulmányok, felmérések. Nem közelítettek álláspontokat – ez van, és kész! Eldöntötték, tetszik vagy sem: ez van! Ez komoly baj vele, de még komolyabb, hogy gyakorlatilag az elmúlt években minden törvényünk így született! Izomból, azonnal, következmények felmérése nélkül! Nem mintha bármit is számítana itt az a szó, hogy következmény… ez számukra ismeretlen fogalomnak tűnik.

Aztán az is baj, ahogy elfogadták: egy botrányos parlamenti ülésen, a Házszabály több módon való megsértésével, a szavazórendszer nem épp rendeltetésszerű használatával… Ha így, hát így – akkor is ez lesz! És ez baj… De még nagyobb baj, hogy ez a mentalitás, ez a „szarok rád, én megtehetem” megnyilvánulások tömkelege nem épp azt üzeni, hogy ez egy demokratikus ország, ahol a megválasztott vezetőink az ország érdekében tevékenykednek!

Mondom „ország”, nem a szavazóik vagy a haverok – ugyanis a leges legnagyobb baj, hogy a Választások megnyerése nem egy kolesz szoba hajdani lakóinak vezetését jelenti, hanem az országét. Amelybe beletartozik az is, aki történetesen nem szimpatizáns… Csakhogy ebben az országban ez nem így működik: itt, aki nincs velük, az jó esetben nem is létezik… Rosszabb esetben – ha például ellenérzését ki is nyilvánítja – egyszerűen ellenségnek számít! Innentől kezdve szabadon szivatható: kaphatja a rohadtabb zöldséget, kerülhet hátrább a beadványa, pályáznia nem is érdemes, de az adó- és egyéb hatóságok bármikor ízekre szedhetik…

Rabszolgatörvény nélkül is rabszolgák vagyunk, csak ezt még nem mindenki tudja magáról, mert jó helyre szavazott. És azt hiszi, talán majd ő is kiváltságos lehet előbb-utóbb a hűségéért cserébe, de rossz hírem van: aki nem tagja a brancsnak kezdetektől, annak nincs esélye másra, mint ígéretre, az ígéretek földje helyett! Ha az érdek úgy kívánja, akkor esetleg morzsákat hintenek elé, de a harminc ezüstöt már hiába várná…

Évek óta fújom, hogy rossz irányba megyünk, és az élet eddig sorra igazolt. Már nem mondom, mert aki látja a híreket, az tudja… aki csak azt látja, amit mutatnak neki – annak én úgyis hiába mondanám… Legfeljebb dühöngök magamba (vagy a blogomba) csendesen.

Egy biztos: nem lesz vége magától! Sőt, a helyzet napról napra rosszabb! A hatalommániás dafke-kapitány és barátai szinte már minden napra produkálnak valami olyat, amely sok országban önmagában elég lenne, hogy „visszahívják”, de ők – mintha csak magukat treníroznák – sorra bizonygatják, hogy bizony ezt is megtehetik! És nem, nem látom magam előtt a képet, ahogy a fejéhez kap valamelyik egy tüntető tömeg láttán, majd beadja lemondását… Vagy a közlekedésében megbénított város miatt felszólítaná valamelyik miniszterét… vagy egyáltalán: bármi olyat reagálna bárki a „brancsból”, ami nem pökhendi vállrántás, amiben nincs benne, hogy „le vagytok szarva, akkor is ez lesz”! Boldog karácsonyt – ahogy egy miniszterelnök reagálhat egy ellenzéki számonkérésre… Mert neki ezt is lehet!

Jut eszembe: időközben elmúlt karácsony, de a (nyáron!) ekkora ígért sajtótájékoztató – ahol majd mindenre kitér, és kérdezni is lehet tőle – valahogy elmaradt… Pedig a MÚOSZ – az az újságírói szövetség, aki fizetett hirdetésben sem hozhatja le időnként közleményeit – felajánlotta segítségét is a szervezésben… De nem: itt már nincs érdemben ellenzéki média, akik még tartják magukat, azok a legtöbb tájékoztatóra be sem tehetik a lábukat. Ha mégis, akkor sem kérdezhet senki. Nincs kérdés, nincs vita, nincs válasz… csak a megszerkesztett szöveg, amely a csapból is folyik. Az például feltűnt valakinek, hogy a fővárostól 50-60 kilométerre már nem lehet más hírt hallgatni rádióban, mint a kormánynak tetsző MTI híreit? Hogy az esetleg nekünk nem tetszik? Rabszolga ne válogasson, örüljön, hogy már (még?) nem divat az ostor és a fekete autó…

Nem, a fekete autó tényleg nem jön hajnalban – ettől még egyetlen pillanat alatt hoznak bárkit olyan helyzetbe, hogy az inkább azt választaná… Most más a trend, de a végeredmény számít: aki útban van, aki vétett, annak – és akár a családjának – annyi! Ez itt Orbán országa, és Kövér Parlamentje, se civil, se ellenzék ne próbáljon meg mást akarni, mint amit ők…

Hogy meg kell(et volna már rég!) állítani? Ez nem is kérdés… Igaz, fájni fog, de mint a születés: túl kell esni a fájdalmakon, hogy az élet vegye át a helyét... Persze, az ellenzék csitít - de attól tartok: leginkább azért, nehogy utólag bárki őket tegye felelőssé, ha a helyzet eldurvul. Márpedig elfog, ez szinte biztos!

Hogy ki fogja ezt véghez vinni? Részemről lassan már tökmindegy, csak valaki tegye meg! Nem, sajnos alkalmas személyt nem tudok – bár az elmúlt hetekben bukkantak fel új és szimpatikus arcok. De azt hiszem, abba a helyzetbe, ami egy nagy (el)takarítás után vár majd az új vezetésre, abba a világ legjobb vezetői is belebuknának!

Azért is, mert a megismerhető adatok már önmagukban is katasztrofálisak (elég, ha csak az egészségügybe, oktatásba gondolunk bele), a szekrényekből kidőlő csontvázakkal tarkított kozmetikázatlan valóság vélhetően meghaladja majd bárki szakértelmét és stratégiai képességét… És akkor még nem beszéltünk a kellően beépített, mindent átszövő szimpatizánsokról, akik tutira vérbosszút követelnek majd kedvencük bukásáért, és ott tesznek majd keresztbe, ahol csak tudnak – miközben kirúgni sem lehet őket részint a szerződéseik miatt, részint azért, mert az ő helyükre esélyes munkaerő már rég Nyugaton mossa inkább a lábasokat…

Káosz és bukás – hogy ez miért jobb mégis, mint a jelenlegi állapot? Mert a mostani – exponenciálisan növekvő sebességgel – száguld az összeomlás felé! Méghozzá az egész ország összeomlása felé! De ha bekövetkezik, akkor a személycsere annyit tesz majd: valamelyik kesztyűbáb előlép marionettfigurává…

Míg egy sima politikai buktatás, egy mielőbbi semlegesítés hiába okoz majd káoszt: abba nem az ország, csak előbb a mostani, és – ilyenek vagyunk: fájni fog, mérgesek leszünk – az új vezetőség bukik majd bele.

Ám apránként talán elindul valami, amit úgy hívhatunk: Magyarország. Egy Magyarország, amelynek van egy demokratikusan, többség által megválasztott kormánya, amely egy egész országot vezet… 

Lassan már az is mindegy, merre – csak végre ne turbóra kapcsolva a szakadék felé!

Szerző: MammyPress Média/mammypress.blog.hu