h i r d e t é s

Jön a totális politikai terror!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Jön a totális politikai terror!

2017. március 13. - 08:00

Kiderült, hogy a BE. (Büntető eljárásról szóló törvény) módosítás nem az illegális bevándorlókról szól! Ha az új BE. módosítást megszavazzák, bárkit becsukhatnak előzetes nyomozás nélkül!

A Fidesz elejét akarja venni a kormányváltásnak, a tüntetéseknek, az általános elégedetlenségnek. Az sem zavarja, hogy a BE. módosítás szembeköpi a saját maguk által elfogadott Alaptörvényt. Miért is zavarná, hiszen a módosítással veszett ordasként támad hazájára, a jogbiztonságra és a magyar választókra.

Pár példa a BE. Fidesz által javasolt módosításából:

740. §

(1) A bíróság az ügyészség indítványára vagy hivatalból háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján büntetővégzést hoz, ha

a) az ügy megítélése egyszerű,

b) a vádlott szabadlábon van, vagy más ügyben tartják fogva, és

c) a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.

(2) A bíróság a büntetővégzésben

a) végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, közérdekű munkát, pénzbüntetést, foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást, kitiltást, sportrendezvények látogatásától való eltiltást, kiutasítást szabhat ki, 

(5) Ha a büntetővégzés meghozatalát az ügyészség indítványozta, a büntetővégzést bírósági titkár is meghozhatja.

A háromévi börtön fenyegetettséget ugyanazokkal a feltételekkel lehet megkapni, mint a szabálysértési ügyekben. Mivel a vádlott a vádhoz egy betűt sem írhat hozzá beadvány formájában - mert sem előkészítő tárgyalás, sem tárgyalás nincs - ezért a bíróság a három évet csak az ügyész által előterjesztett iratokra alapozhatja, vagyis ami az ügyészi vádiratban szerepel (akár hamis akár valódi) az alapján akár egy bírósági titkár is elítélhet bárkit.

Ha ezt nem veszi észre az ellenzék, akkor ez az ország menthetetlen. A BE. elfogadásával jönnek a koncepciós perek, eltűnnek a Fidesz politikai ellenfelei, rabigába hajtják a lakosságot a könyörtelen politikai terrorral.

Persze lehet jogászkodni a szavakon, mondatokon, azok különféle értelmén, ám szívesen venném ha valaki megmagyarázná, hogy az idézett javaslatba miért nem került bele az az egyszerű szó, hogy vádlott? Vélhetően azért, mert ha a jogszabályt elfogadják, ez a szó már semmit nem fog jelenteni. Miért is jelentene, hiszen ettől kezdve már nem kell nyomozni, bizonyítani. Az ügyész összeállít valamit a Fidesz kívánságának megfelelően és a bíró 8 napon belül elítél bárkit úgy, hogy azt megfellebbezni sem lehet a 742. § szerint.

742. §

(1) A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

A Fidesz migránsokkal riogatja a választókat, miközben politikai terrorra készül saját hazája ellen. Azt gondolom ha a BE. módosítást elfogadják, be is fejeződött a parlamenti demokrácia, a jogbiztonság.