Karácsony: Az EU hatalomban tartja Orbánt, mert támogatja rendszerét
Karácsony Gergely EU-t illető kritikájáról, a magyar kormány ázsiai vakcinabeszerzéseiről, a magyarországi romák oltásáról és a szlovéniai politikáról számolt be Csernyánszky Judit a Klubrádió lapszemléjében.
Budapest főpolgármestere bírálja és felelősségre is vonja Brüsszelt Orbán miatt – idézi Karácsony Gergelyt az osztrák Der Standard. Szerinte: ha Magyarország nem lenne az unió tagja, akkor nem tartana ott Orbán országa, ahol ma tart. Brüsszel ugyanis a hibrid-rendszert finanszírozza, és ezzel tartja hatalomban Orbánt – nyilatkozta a "Presse am Sonntag" vasárnapi kiadásának. Beszélt a kormányzati korrupcióról, ugyanakkor azt is mondta, ha szankciót vezetnek be, akkor az országot bünteti az Unió Orbán helyett. Azonban hangsúlyozza, nem essen senki tévedésbe, ő az unió lelkes híve, de ahogy utóbbi az Orbán-kormányt kezelte az utóbbi években, az nem segítette a magyarországi demokrácia ügyét. A főpolgármester szerint Orbán olyan, mint egy fogatlan kutya, ahogy a magyar közmondás tartja, amelyik kutya ugat, az nem harap. A déli határainknál épített kerítés feltehetően marad, de nem is ezzel van a baj, ha a menekültekről van szó, hanem azzal, hogy hazánk nem tartja magát a nemzetközi törvényekhez. Ennek pedig meg kell a jövőben változnia – fogalmazott Karácsony Gergely.
Az Euronews német nyelvű adásában is látható az a kis videó, amint Orbán Viktor búcsút mond a fekete maszkjának és azt a kamera lencséjére akasztja.
Magyarország 1 millió adag covaxin – covid-19 elleni – vakcinát rendelt Indiától, ami a Bharat Biotech és az Indiai Gyógyszerkutatási Tanács közös fejlesztésű oltóanyaga, kifejezetten India saját gyártmánya – tudjuk meg a Hindustan Times tudósításából. Az indiai kormány befogadta a kérést, és jóvá is hagyta a Paraguayból érkezett megkereséssel együtt. Az üzlet kifejezetten kereskedelmi célú – aminek leszögezésére nyilván azért volt szükség, mert több nyugati hírforrás szerint India – mint a Covid-19 elleni oltóanyag, alapvetően az AstraZeneca egyik legnagyobb gyártója – az oltóanyag exportot leállította, a járvány jelen pillanatban a világon a legsúlyosabb válsága miatt. A Barath Biotech az eredetileg tervezett 9 milliós termelést felemelte kapacitása maximumára, 20 millió adag gyártását ígérték májusra, júliusra pedig már 55 milliót is elérhet ez a szám. A magyar kormány még április közepén kereste fel igényével az indiai kormányt, nemcsak írásban, hanem személyesen is. A cikk nem említi, hogy melyik magyar, kormányzati hátszéllel befújt vállalkozással kötnek üzleti szerződést. Új-delhi kormánya abban reménykedik, hogy a magyar engedély megadásával az unióban is piacra talál a szer – először, mint sürgősségi oltóanyag. Sőt abban is bízik, hogy így a brazil piac is megnyílik előtte, de ezzel együtt a Maitri oltóanyagnak már 60 országban folyamatban van a sürgősségi használat engedélyeztetése.
A CanSino kínai gyártó is bejelentette, hogy a magyar kormány jó minőségű gyártmánynak nevezve befogadta ezt a kínai gyártmányt is, ami a Convidecia névre hallgató kombinált szer. Megjegyeznénk, hogy Magyarországon ez már március végén hír volt, a Manila Times viszont pénteki engedélyeztetésről ír. A Sinopharm után tehát a második kínai szer az Unió jóváhagyása nélkül. Ezzel megnőtt annak az esélye – véli az írás –, hogy egyre nagyobb bizalom övezi majd a kínai oltóanyagokat, miután vérrög-képződés gyanúja miatt az AstraZenecát és a Johnsont is kifogás érte. Azért tegyük hozzá, itt sejthető némi csúsztatást némi üzlet reményében. Hazánkkkal együtt Pakisztán, Mexikó és Chile is engedélyezte az új kínai oltóanyagot.
A magyar romák hátrányt szenvednek az oltási kampányban – erről beszélt Radics József Kistarcsáról, a francia AFP hírügynökség felvételén, amit a Luxembourgi RTL News közvetített. Alapvetően az internet hiánya és egyéb, az oltás megszervezéséhez szükséges regisztrációs lehetőségek híján. Sokan azonban az oltásról sem tudnak információhoz jutni. Senki nem törődik velük, úgyhogy maguknak kell megoldani a problémát, ezért Oltás az életért néven kampányt szerveznek, hogy azokat a közösségeket is beoltathassák, akik elszigetelten élnek. Ilyen közösségből kb. 1300 lehet Magyarországon. Kifogásolják azt is, hogy a kormány óriásplakátjain csak fehér arcot látni, holott a romaközösséghez is el kellene juttatni az oltás fontosságának az üzenetét. Ezért videókat maguk gyártanak terjesztésre. Merthogy – ahogy fogalmaz Balogh Fruzsina – az oltásokról szóló konspirációs elméletekről az ő köreikben is bőven hallani. Például az, hogy agymosásra jó a vakcina, amivel szolgákat akarnak átnevelni. A másik, hogy Bill Gates, a Microsoft milliárdos alapítója szintén ehhez hasonló megfontolásból chipet ültet be a bőr alá. Szerintük a roma közösségek fertőzöttségéről nincsenek megbízható statisztikák, viszont ahol már sokan meghaltak, ott nagyobb az oltási hajlandóság – mondja Fruzsina, aki elvesztette 28 éves korábbi élettársát. Az AFP megkereste a magyar kormányt is, hogy reagáljon az elhangzottakra, de a tudósítás megjelenéséig válasz nem érkezett. Az indiai WioNews is leadta a tudósítást.
A Financial Times meglehetősen kritikus hangvételű cikket közölt a szlovén kormányfőről, Janez Jansáról, aki az igazságszolgáltatás és a média átszervezésével Orbán Viktort másolja, akit példaképének tart. Erről konkrétan az állami számvevőszék vezetője, Tomaz Vesel nyilatkozott, aki merte bírálni a kormány közbeszerzési gyakorlatát és feltárni a visszaéléseket – legutóbb a pandémiával kapcsolatos kormányzati költekezéseket. Egy bíró pedig a pandémia miatti indokolatlan szabadságkorlátozásokat bírálta, illetve a bírák kormányzati kinevezési gyakorlatát, amely nincs figyelemmel szakmai szempontokra. (Klubrádió)