Ami különösen aktuálissá teszi a kérdést, az éppen az orosz agresszió Ukrajna ellen. A háború ugyanis sok korábbi vélt vagy valós egyensúlyt alakít át. Nemcsak rá kellett döbbennünk, hogy a Vörös téren felvonuló orosz sereg a hadszíntéren már messze nem olyan pompás; az is kiderült, hogy a nyugati technika milyen hatékony azokban az ukrán kezekben, amelyek legfeljebb 2014 óta készültek ezek használatára.

A népmozgás, amely a háború miatt zajlik, két ország gazdasági potenciálját radikálisan csökkenti. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az orosz gazdaság képzett munkaerejében bekövetkezett exodus – informatikusok, mérnökök stb. – mekkora hiányt okoz majd. GDP-ben mérhető lesz. Hat számjegyű ember hagyta el ezeket a szektorokat, és ehhez még hozzájönnek azok, akik a sorozás elől menekülve települtek szomszédos országok területére. Végül a besorozott fiatalok is hiányozni fognak az orosz iparból.

Ukrajna a maga demográfiai kihívásával küzd: az országot elhagyó menekültek közül bizonytalan, hogy hányan fognak hazatérni, vagy mennyien fognak a hazaküldött jövedelemmel hozzájárulni az ország fenntartásához. Adott esetben az ország lakosságának negyede is külföldön maradhat, márpedig itt megint a munkavállaló korú emberekről van szó.

Azt pedig halkan tehetjük hozzá, hogy ha Európa ügyesen integrálja a menekülőket (és kezeli az orosz szolgálatok beszivárgását a tömegen keresztül), akkor komoly erőforráshoz jut, régóta várt munkaerőhöz.

A másik nagy egyensúly-eltolódás a hagyományos fegyverkezésben látszik. Míg a német fővárosban a februári szép kijelentések után nem történt sok minden a Bundeswehr reformja kapcsán, addig a lengyelek elkezdtek nemcsak fegyverkezni, hanem a teljes honvédelmi gépezetet is olajozni. Ez a baltiaknál eddig is természetes volt, a honvédelmet össztársadalmi feladatnak fogják fel. A románok szintén lépegetnek előre.

Itt Magyarország a gazdasági ereje mentén költhet fegyverre. De a háborút még sose nyerte meg költségvetés, ahhoz emberek kellenek. Az oroszok agresszióját egyenesen elítélő országokban magától értetődő a katonasággal való növekvő szolidaritás. A lengyel népesség négyszer, a román kétszer nagyobb a magyarnál. Technikában ugyanahhoz férnek hozzá a NATO-tagok, tehát a kiképzés, a minőség, az emberanyag hozhat különbségeket a pénztárcán túl.

Európa számára is új helyzet lesz, hogy egy ukrán katonai középhatalommal a keleti végeken milyen egyensúly állítható be. A lengyelek Kijevvel együtt elhúzzák az európai erőegyensúlyt kelet felé. Ez német érdekként is felfogható, amivel kapcsolatban Berlin reflexe persze az örökös spórolás („akkor minek költsenek védelemre, ha ez eggyel keletebbre elegendő”), de ez csak erősíti az egyensúly eltolódását.

Magyarország önként ugrott le arról a vonatról, amely a kelet-európai NATO-országokat összefogja február 24-e óta. Brüsszelben és Washingtonban is kénytelenek lesznek jobban odafigyelni a keleti végek erős embereinek közös hangjára. Kiénekelni a kórusból pont akkor, amikor jön a forte, nem tűnik a magyar biztonsági és gazdasági érdekekkel összhangban lévő döntésnek.

Feledy Botond / ujszo.com