Oly nagyon, hogy lesz majd neki külön ünnepe is. Nem az iPad-nek, hanem az alapmicsodának. Pedig az előbbinek több értelme lenne.

Volt nekünk egy köztársasági elnökünk. Egy valódi álamfő. 2002-ben még Budapest főpolgármestere akart lenni és azzal kampányolt, hogy semmi köze a Fideszhez. Mivel mégsem őt választották a fővárosiak, 2003-ban belépett a Fidesz-be, 2010-ben köztársasági elnökké nevezte ki valaki, aki arra járt. Mert ő mindenki Palibácsija, akit az ország apraja-nagyja okkal tisztel. És tényleg. 2012-ben kiderült, hogy egy kicsit lopta ő a diplomadolgozata szövegét. Tagadta-megsértődött-eszében sem volt lemondani-lemondott, mert a magyaremberek érdeke az, hogy béke legyen-visszavonult-doktori dolgozatot ír-inkább könyvet ír. Azóta nem tudni, mi van, de azért felveszi a köztársasági elnöki fizetést és egyéb juttatásokat. Mert az jár.

Volt nekünk egy kultúráért felelős államtitkárunk középiskolai tanár, kulturális menedzser és szőlész-borász diplomával, aki inkább mégis költő és politikus. Egyik szakmában jobb, mint a másikban. Mostanában barackmagban a legjobb.

Van nekünk egy Magyar Művészeti Akadémiánk, annak egy belsőépítész végzettségű elnöke, aki nagy örömében, hogy végre döntő részben ő irányíthatja a magyar kulturális életett, rendezett egy kiállítást. Saját magának. A karakteres belsőépítész MDF-es korában nem kedvelte Orbán Viktort, később, KDNP-s korában sem. Aztán megkedvelte. Amikor a felesége vitte Orbán szavát, akkor megbarátkoztak, azóta meg ugye…

Van egy jegybankelnökünk, aki feltalálta az unortodox gazdaságpolitikát, meggyőződése, hogy a Nemzeti Bank fő tevékenysége az ingatlan- és műkincsvásárlás, valamint aki egyre jobban retteg az ellenségtől, ezért saját testőrséget tart a mi költségünkre.

Aztán van egy gyermekéhezés-szakértőnk, aki Franciaországból tántorgott haza, időnként malacot és előnevelt baromfit oszt a rászorulóknak és kettő luxusautóval jár a nyomorgókhoz, mert egy autóban ő utazik, a másikban a két kutyája.

Továbbá van rengeteg szakpolitikusunk, akik mindenhez értenek, habár életükben soha nem művelték az általuk képviselni hivatott területet, de többnyire még csak a szükséges végzettséggel sem rendelkeznek.

Az a rossz hír, hogy ez volt az értelmiségi réteg a kormányzatban.

Ugyanis van nekünk egy miniszterelnökünk, aki soha életében egy napot sem dolgozott a szakmájában, illetve egyetlen munkahelyen sem, a politikusi pályát leszámítva. Van neki egy felesége, aki boszorkányos ügyességgel szaporítja a földeket és egyéb ingatlanokat. Van egy mérhetetlenül okos lánya, akinek még meg sem száradt a tinta a diplomáján, máris egyetemen fog oktatni, de mivel univerzális (ő is), nagyon érdeklődik a frissen államosítani kívánt turizmus és vendéglátás iránt.

Van a miniszterelnöknek egy hihetetlenül tehetséges fodrász és parókakészítő végzettséggel büszkélkedő kaszinómágnás ismerőse, aki mellesleg a magyar filmipart tartja a kezében, mert ahhoz is nagyon ért.

A miniszterelnök másik oldalán egy Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában – esti tagozaton – végzett díszítőszobrász tenyészik, aki nem mellesleg kendóbajnok, vitrinőr, szipogófenomén és ösztönös zseni, miniszterelnöki személyes és közvetlen tanácsadó, bár a miniszterelnök nem ismeri fel nyilvánosan.

Van továbbá a miniszterelnöknek egy harmadik oldala, ahol meg egy gázszerelő és gazdagodóművész áll stabilan, a mi lábunkon.

Egy közös van ezekben az emberekben. Mindegyik rendkívüli képességekkel rendelkezik, amennyiben a munkaerőpiacon a többség nehezen helyezkedne el hirtelen szakértelem és gyakorlat hiányában, ellenben az ország vezetésére tökéletesen alkalmasak ők. Ez abból is jól látszik, hogy ők maguk, rokonaik, barátaik rohamtempóban gazdagodnak, miközben a lakosság jelentős részének ez sehogyan nem sikerül.

Ez van ebben a szép kis országban, valamint átható lábszag, nyelesfésű a farzsebben és szotyola a focimeccsen.

Mindezek fényében egyetlen egy kérdésem van:

Mi a francon csodálkozunk?

kolozsvaros.com