h i r d e t é s

Mikor kér bocsánatot az ártatlanul meghurcoltaktól a Fidesz?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mikor kér bocsánatot az ártatlanul meghurcoltaktól a Fidesz?

2017. március 18. - 17:58

Pénteki hír, hogy a Fővárosi Ítélőtábla, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet értékesítése ügyében indult büntető perben, jogerősen felmentette, bűncselekmény hiányában.

Forrás: eloben.hu

A Fidesz miután 2010-ben megragadta a hatalmat, valóságos boszorkányüldözésbe kezdett. Naponta zengte a lakájmédia az újabb és újabb ügyeket, a kormánypárt vezető politikusai legtöbbször már az ítéletet is megfogalmazták, még a bírósági tárgyalás előtt. Ehhez --természetesen-- lelkesen asszisztált, az egykori fideszes Polt Péter vezette ügyészség,sokszor még a legelemibb büntető eljárásjogi szabályokat is figyelmen kívül hagyva. Az ártatlanság vélelme ezekben a kreált ügyekben nem érvényesült, bűnbaknak, bűnösöknek állították be mindazokat, akik ellen eljárás indult. Érdekes módon még a kihallgatási jegyzőkönyvek is mindig megtalálták a kormánypárti sajtót. Közben folyt a fideszes mutyi, az ország szétlopása, ennek ellenére még a vízcsapból is az "zelmúlt nyóc" év konstruált "bűnei" folytak.

Orbánék életeket, egzisztenciákat  törtek derékba, családokat lehetetlenítettek el. Gyermekeket fosztottak meg jogtalanul az apjuktól, feleségüktől elszakították a férjüket.  Lelkiismeret furdalás nélkül tették  elviselhetetlenné ártatlan emberek életét, akiknek csak  az volt  a "vétkük", hogy tisztességesek maradtak, nem álltak be a kedves vezető talpnyalói közé. Pedig látjuk megéri hűséges kiszolgálója lenni a NER-nek, mindig akad egy 3 milliós hely a Monetáris Tanácsban, netán  az MNB alapítványaiban egy jól fizető kuratóriumi hely. De van ami, pénzzel, pozícióval nem vehető meg. A tisztesség. 

A pénteki jogerős ítélet után ismét jogos a kérdés,  vajon ki szolgáltat igazságot Hiszékeny Dezsőnek, Hunvald Györgynek, Juhász Ferencnek, Székely Árpádnak, Szilvásy Györgynek, Tátrai Miklósnak, Császy Zsoltnak, és a többi, koncepciós perben ártatlanul meghurcoltnak? Ki adja nekik vissza azokat az éveket, amikor a börtön árnyékéban éltek, amikor megszégyenítve őket, - mint a gyilkosokat - vezetőszíjon vitték őket a bíróság elé? Mindez  történt az ország nagy nyilvánossága előtt, vakuk, televíziós kamerák kereszttüzében. A gátlástalan, cinikus hatalom, még az alapvető emberi jogaikra sem volt tekintettel, úgy bántak velük, mint a bűnözőkkel. De mit várjunk attól a rezsimtől , amelynek korlátlan ura, "maszlagnak" nevezi az európai civilizáció alapjainak tekintett emberi jogokat? 

 Vajon mikor kér bocsánatot az ártatlanul meghurcoltaktól a  Fidesz? Tőlük, gyermekeiktől, családjuktól azért, mert ártatlanul, kizárólag a párt  "kisded "játékainak eszközéül használtak őket? Egyáltalán, lehet meg nem történtté tenni azt a sok borzadalmat amelyet vétlenül elszenvedtek? Hiszen kétségünk ne legyen afelől,  honnan irányították az elszámoltatási biztost, aki hűséges pártkatonaként tette, amit elvártak tőle. A jutalom nem is maradt el, ma már az MNB felügyelő bizottságának jól fizető elnöki székében ül. Kecskére, bízták a káposztát. 

Joggal merül fel az olvasóban a kérdés, beszélhetünk e jogállamról egy olyan országban, ahol a kormányon lévők lábbal tiporják a jogot, ahol a jogtalanság az úr? Azt gondolom, hogy a pénteki jogerős ítélet után  elmondhatjuk, hogy pislákol valami kevés még a jogállamiságból. Szerencsére a bíróságok függetlensége --még --fennáll, a bírák tisztessége, elkötelezettsége az alkotmányosság, a  jog iránt  megkérdőjelezhetetlen. Még van remény, még nincs veszve minden.

 

Budácsik Lajos