Hétvégére nem érvényes a tiltás. A Magyar Közút szerint sok a teherautó, azért nem lehet arra tekerni.
megtekintés
A száraz időjárás és az emberi felelőtlenség együttes következménye.
megtekintés
Vajon a fiam megállja a helyét az életben? A kislányom szeretni fogja a munkáját? Kiegyensúlyozott boldog felnőttek lesznek? Mivel segíthetném őket mindebben?
megtekintés
A legendás Orient Express vonat mögött álló cég, a luxushotelekkel és folyami hajóutakkal is foglalkozó Belmond egy újabb luxusvonatot indít útjára, ezúttal Írországban.
megtekintés
Dóri 20 évesen önszántából tapasztalt meg sok nélkülözést, de egy percét sem bánja dél-amerikai stoppos kalandjának. Egy életre való élményt kapott eddigi utazásaiból, ám ezzel nem éri be
megtekintés
Várhatóan hidegebb és szárazabb lesz a következő tél Európában, mint az előző két mérsékelt tél, amikor a gáz- és energiafogyasztás is kevesebb volt.
megtekintés
Pénteken, a Fagylalt Napján az ország számos fagylaltozójában féláron adták a fagylaltot.
megtekintésSajtótájékoztató keretében ismertette pénteken Girán János alpolgármester és Vida János, a Pétáv Kft. ügyvezető igazgatója azokat a közelmúltban megtett lépéseket, amelyek révén Pécs nagy eséllyel pályázik jövőre az Európa Zöld Fővárosa cím elnyerésére.
Tévedett az a nagyhatalmú amerikai kutatóintézet, ami egész eddig sorra gáncsolta ki a marihuána gyógyhatására vonatkozó kutatásokat.
megtekintés
Magyarországon 202 olyan fürdő található, amely a nemzetközi turizmus szempontjából is jelentősnek számít - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az idei strandszezon megnyitóján ma a budapesti Gellért Gyógyfürdő és Uszoda bejárata előtt.
megtekintés
"Csak időm van rengeteg. Ha egy kedves szomszédom nem lenne, már én se lennék. Vizet is ő hord át nekem vödörben."
megtekintés
Cristiano Ronaldo egy japán kisfiúval beszélgetett, aki megtisztelve őt, portugálul próbálta feltenni a kérdéseit.
megtekintés
Egy magyar feltaláló azonban nem csak szmogtól szabadítaná meg a városlakókat, de egyben esti utcai fényt is biztosítana esztétikus viráglámpájával.
megtekintés
A szociális kártya egy olyan kezdeményezés, amelynek lényege, hogy az államilag segélyezett rászorultak nem csak készpénzt kapjanak, hanem egy olyan kártyát, amit alkohol és cigaretta megvásárlására nem használhatnak fel.
megtekintés
Épp ezen a hétvégén meséltem egy barátomnak azokról az élményeimről, amikor néha egyedül megyek el moziba, és ilyenkor sokszor magamon érzem a társaságban érkezők furcsálló pillantásait.
megtekintés
Gyorsabb processzor, vékonyabb mobiltelefon, a lehető legnagyobb képernyőjű tévé – a fogyasztói társadalom státusz szimbólumai.
megtekintés
Tömegével vannak az országban, akik nemhogy vasárnap, de egyéb ünnepnapokon, éjjelente sem mindig lehetnek a családjukkal. Ilyenek például a tűzoltók.
megtekintés
Hátborzongató videó mutatja meg, hogy egy kiskutya is elég lehet ahhoz, hogy az anyjuk mellől, pillantok alatt csábítsák el a csemetéket.
megtekintés
1.6 billió dollárba (442 billió forintba) került 2010-ben Európában a 600 000 idő előtti halálozás és a légszennyezettség okozta betegségek.
megtekintés
Magas sarkú, félcipő, strandpapucs: a legpatosabb lábbelik veszélyesek is lehetnek az egészségedre!
megtekintés
Betépéssel egybekötött legapzácópárti és a drogkereskedelem ellen tiltakozó bupt tartottak Medellín városában, Kolumbiában.
megtekintés
A bho azaz butane hash oil, gyanta vagy viasz néven most nagyon megy az Egyesült Államokban.
megtekintés
Magyarországi képeslapok: Zsánerképek
megtekintés
Magyarországi képeslapok: Zsánerkép
megtekintés
Ha szereted a kristálytiszta kék vizet, a homokos tengerpartot és a lélegzetelállító kilátást, akkor ezekre a szigetekre egyszer el kell utaznod!
megtekintés
Május elsején megkezdődik a strandszezon: a Dagály és Palatinus már várja a vendégeket, a többi strand egy hónap múlva nyit ki - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingigazgatója az állami tévében péntek reggel.
megtekintés
Ramani Durvansula, egy dél-kaliforniai pszichológus meglátta a lehetőséget a valamiért összerakhatatlannak és bonyolultnak tartott Ikea bútorokban.
megtekintés
Móni és férje még ma is alig tudja elhinni: 17 meg nem született baba után megérkezett az életükbe kislányuk, Szofi.
megtekintés
A szupercella.hu internetes oldal (Viharvadászok Egyesülete) idén először hirdetett országos fotópályázatot.
megtekintés
Holt-tenger riasztó ütemben tűnik el, maga mögött hagyva több ezer víznyelőt, amely letöri a környék élénk turizmusát.
megtekintés
Vajon mi járt annak az embernek a fejében, aki ezt így szépen kiokoskodta?
megtekintés
Érzelmileg jelentős, fontos kapcsolatok elveszítése, megszakadása, válság- és konfliktus helyzetek -- mindezek hozzátartoznak az élethez.
megtekintés
Sok kapcsolat bukott már el féltékenység miatt.
megtekintés