Az előfoglalási adatok alapján a legtöbben Görögországba foglaltak le buszos vagy charter repülőgépes nyaralást - mondta Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja az állami tévében.
megtekintés
A Vodafone megközelítően 100 százalékosra növelte kültéri 4G lefedettségét a Balatonnál - jelentette be Diego Massidda vezérigazgató hétfőn a Vodafone új siófoki üzletének megnyitóján.
megtekintés
A kis Shae édesanyja attól retteg, az alattomos betegség miatt elveszíti kisebbik fiát is.
megtekintés
A világ legnagyobb római kori amforatemetője révén ismerhetik meg a régészek, hogy milyen kiterjedt és fejlett kereskedelmi hálózat révén biztosították az ókori Róma fővárosának élelmiszer-ellátását
megtekintés
Magyarország légvédelme nagyjából olyan állapotban van, mint Magyarország bármelyik egyéb haderőneme: az igazán érdekes dolgokat az emberek a múzeumokban láthatják.
megtekintés
A jászok gyógyító hatású vízében: Így hűsölnek a jászságban a nyári kánikula idején…
megtekintés
Budapest mellett 30 vidéki városban is mozikba kerül a Cannes-ban Nagydíjat nyert Saul fia – néhány helyen 35mm-es kópiáról, illetve angol felirattal is látható lesz.
megtekintés
Akár 50 ezer forintos bírság járhat a tiltott helyen való fürdőzésért - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője által mondottakból.
megtekintés
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei hajnalban megkülönböztető hang- és fényjelzés használatával próbáltak intézkedni a II. kerületi Árpád fejedelem útján közlekedő kocsi vezetőjével szemben.
megtekintés
Hétfő reggel a Barcelona hivatalos közleményben jelentette be, hogy szerződtette Aleix Vidalt a Sevillától.
megtekintés
A falu melletti kis patakban találták holtan azt a hároméves kislányt, aki nem sokkal korábban a falunapról szökhetett el
megtekintés
Tragikus baleset érte Andy Vajna magánrepülőgépét, 18 ember halt meg a fedélzeten – írja a Bors.
megtekintés
Ma is nyári melegre van kilátás, északon ráadásul a fülledtség is növekszik.
megtekintés
A legendás transzszibériai vasútvonal a maga személyforgalomba bevont 9288,2 kilométeres vonalával aleghosszabb a világon.
megtekintés
A Holdvilág-ároknál történt a baleset.
megtekintés
Andy Vajna mostanában már csak akkor mosolyog, amikor cégeiből kiveheti az osztalékot. Orbán Viktor barátja legfontosabb céges érdekeltségeiből tavaly több, mint 3,2 milliárddal gazdagodott.
megtekintés
Új világrekord született az űrben!!! Samantha Cristoforetti olasz asztronauta vasárnap tölti 195. napját a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ezzel búcsút inthetünk a korábbi rekordnak.
megtekintés
Az biztos, hogy a lánynak nem volt jegye, és dulakodtak. Az esetet a rendőrség vizsgálja.
megtekintés
Budapest az ügynökök, kukkolók, megfigyeltek és besúgók városa is, még ha az állambiztonság nyomaival nem is könnyű találkozni a hétköznapokban.
megtekintés
Az utcára kilépve, otthona közelében is megtapasztalhatja, milyenek a fényviszonyok a Plutón, délidőben.
megtekintés
A dél-afrikai Sunday Times lap értesülése szerint 2007-ben levelezés folyt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a dél-afrikai politikai elit között egy 10 millió dolláros átutalásról
megtekintés
Guangzhou vagy Európában elterjedt nevén Kanton, Kína Guangdong tartományának székhelye, a Gyöngy folyó torkolatánál fekszik.
megtekintés
A hatvanas évek végének amerikai Apollo űrprogramjával összemérhető óriási projektet kezdeményeztek tudósok a zöldenergia terjedésének felgyorsítása érdekében.
megtekintés
Közel háromszázezer euró névértékű hamis pénzt foglaltak le és hat embert, köztük öt magyar és egy osztrák állampolgárt vettek őrizetbe pénteken az osztrák hatóságok
megtekintés
Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol kiemelte: egyesek szándékosan akarnak összeütközéseket kelteni a különböző kultúrák és civilizációk között.
megtekintés
A miniszterelnök egy Dassault Falcon 900-as típusú magánrepülőgéppel ment a német fővárosba.
megtekintés
A TV2 műsorvezetője sokak szerint megalázóan beszélt Alekosszal a Mokkában.
megtekintés
"Ha megéheztél, de nincs pénzed ételre, ne szégyenkezz!
megtekintés
Megkezdődött a nyári turisztikai strandszezon: Az egykori malom tóból és víztározóból „D-Beach” a Domony-völgyben….
megtekintés
„Jó érzés tartósat alkotni, de van, amihez őrültek kellenek”, magyarázza buszok iránti szeretetét Béke Antal.
megtekintés
Még ujjlenyomatot is vettek a megrongált plakátról a Dagály fürdőnél.
megtekintés
Szombatzon volt a hadtörténelem egyik legnagyobb szabású hadmozdulatának, a normandiai partraszállásnak a 71. évfordulója.
megtekintés