Nem jól használják az egészségügyben keletkező adatokat, pedig ezekből sok minden kiolvasható lenne. Finanszírozási modellváltásra lenne szükség, ezt pedig már pilotprojektek is alátámasztják - hangzott el az IME egészségügyi konferenciáján.
A Roszatom az általa fejlesztett Logos matematikai modellező és mérnöki elemző szoftver 2023-ban kilép a nemzetközi piacra. A Logos fejlesztői szerint termékük versenyképes szereplője lesz a számítógépes mérnöki tervezés (CAE) globális piacának.
Van, akinek már a születése pillanatától szüksége van támogatásra, segítségre; világosan látszik, hogy a hátrányok már akkor, de néha még hamarabb, már a magzati korban meghatározzák egy-egy gyerek életét, jövőjét. Máskor eleinte úgy tűnik, hogy minden rendben, aztán történik valami, és kiderül: mégsem. A problémák sokáig maradnak a zárt ajtók mögött. És mire kívül kerülnek, addigra néha már túl késő.
Legtöbben az anyagi helyzetük miatt aggódnak, de súlyos problémának tartják a közegészségügyben uralkodó állapotokat is. Általános vélemény: aki szeretne meggyógyulni, jobban teszi, ha a magánegészségügyet választja. A migráció az első három probléma közé sem fért be.
A túlélést jelentheti a spórolás - ezt vallják a tolnai megyeszékhely, Szekszárd vezetői. Több kulturális intézményt bezárnak vagy összevonnak annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a fűtésszámlát. A karácsonyi díszkivilágításon és egyes szakaszokon a közvilágítás kikapcsolásával ugyancsak próbálnak spórolni.
Utazásonként ezerforintos légiutasadóval rukkolt elő a XVIII. kerületi önkormányzat, amely ugyan a jelenleg érvényes szabályok alapján január 1-jétől valóban bevezethet települési adót, a terv több sebből is vérzik.
Úgy tűnik, kezdenek végtelenné válni a budavári ingatlancsaták. Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa egy módosítónak köszönhetően felszólalhatott az I. kerületi önkormányzat ülésén. Első dolga az volt, hogy ingatlaneladásokra tegyen javaslatot.