h i r d e t é s

Nagyon furcsa dolgok történtek a taszári repülőtér megvásárlására kijelölt cégnél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon furcsa dolgok történtek a taszári repülőtér megvásárlására kijelölt cégnél

2022. január 19. - 07:50

Az SGF Silu Global Fund Zrt-nek már csak a neve az eredeti, a korábbi tulajdonosok eltűntek.

A polgári terminál épülete egy évekkel ezelőtti fotón. A bázis java része már lepusztult állapotban van. - Fotó: Varga György / MTI

Az Alfahír vette észre, hogy a taszári repülőtér megvásárlására kijelölt cég tulajdonosi köre teljesen átalakult. A cég két férfi, Cseke István és Németh János 50-50 százalékos tulajdonában állt, majd december elején derült ki, hogy kisebbségi tulajdonosként megjelent a cégben az egykori újpesti sztárcsatár, Kovács Zoltán.

A Cégbírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a cég december 15-én megtartott közgyűlésén már egész más volt a helyzet. Kovács a cég 50 részvényéből a korábbi 6 helyett már 23-at birtokol, mellette a győri illetőségű Császár Lászlónak van szintén 23 részvénye, a fennmaradó 4 darab tulajdnosa pedig Oláh János Róbert szombathelyi lakos. Az Alfahír szerint utóbbi még egy szerszámgépekkel foglalkozó cég, valamint egy fogászattal foglalkozó vállalkozásban található meg, míg Császár korábban az Inter-Európa Bank osztályvezetője volt, neve jelenleg két családi vállalkozásban, köztük egy pénzügyi közvetítő cégben bukkan fel.

Cseke István és Németh János viszont eltűnt a tulajdonosok közül. A jegyzőkönyv szerint a vezérigazgató és a cégvezető „egyéb elfoglaltságaira hivatkozva” lemondtak megbízatásukról. Lehet, hogy ez az egyéb elfoglaltság az újpesti focicsapat megvásárlása, hiszen Csekéék nemrég arról nyilatkoztak, hogy Kovács egykori csapatának megszerzése továbbra is "eltökélt céljuk". (mfor.hu)