h i r d e t é s

Püspök lehet Balog Zoltánból

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Püspök lehet Balog Zoltánból

2019. augusztus 21. - 14:10

A HVG megtudta, hogy hamarosan református püspök lehet Balog Zoltánból, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetőjéből. - írja a magyarhang.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Soós Lajos

A hetilap szerint református egyházi körökben ezt már kész tényként kezelik.

A lap mindezt unikumnak nevezi, sőt még arról is írnak, hogy az egyház arra is hajlandó, hogy a püspökké választás kritériumait hozzá igazítsa. Az online felületükön megjelent összefoglalóban erről nem írnak részletesebben.

A lap felidézi Balog Zoltán korábbi miniszteri tevékenységét. Kiemeli, hogy a menekültkérdésben és a kormány idegenellenes retorikájára megnyilvánuló Balog kijelentette, a sarkításra, üzenetek egyszerűsítésére szükség van a politikai kommunikációban, a jézusi szeretetparancsra annyit mondott, mindenkit csak elvben lehet szeretni.

Írják azt is, hogy Balog Zoltán asszisztált az egyházügyi törvény átalakításával a kisegyházak egyházi státuszának megvonásához, az oktatás értelmetlen centralizálásához, a szeme előtt tűnt el a romák felzárkóztatására szánt pénzek egy része, és nevét adta a kulturális állami intézményrendszer kormányközeli kézbe helyezéséhez.

magyarhang.hu