A Google 15 GB tárhelyet biztosít ingyenesen minden fiókhoz, ami elég gyorsan be tud telni, ha nagyobb fájlokat tárolunk a Drive-ban vagy a fotóinkat automatikusan szinkronizáljuk a Google Fotók alkalmazásban, de a tárhely feléléséhez adott esetben az is elég lehet, ha évek óta nem töröltük az e-mailjeinket a Gmailes postaládánkból.
Elfogadta az Amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság (NRC) a NuScale Power kis moduláris reaktorának (SMR) dizájnját, ezzel ez a hetedik reaktorfajta, és az első SMR, aminek van engedélye az országban, írja a World Nuclear News.
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.
A Roszatom nukleáris üzemanyagokat gyártó vállalatának, a TVEL-nek Moszkva melletti üzemében elkészült a százezredik, VVER-440-es típusú atomreaktorok számára gyártott üzemanyag-kazetta. Érdekessége, hogy az Elektrosztal városában található üzemben összeszerelt 100 000-es gyári számú üzemanyagköteg a Paksi Atomerőmű megrendelésére készült.