A francia Pernod Ricard konglomerátum tulajdonában lévő Absolut Company svéd vodkagyártó egy év bojkott után újraindítja az Oroszországba irányuló exportot, ami felháborodást váltott ki a svéd politikusok körében - számolt be a lengyel TVP World.
Ez a cikk egyfajta kedvcsináló a rozswhiskey megismeréséhez, illetve kóstolásához. Feltéve, hogy a kedves olvasó még nem ismerkedett meg közelebbről ezzel a nem éppen hétköznapi műfajjal. Így vagy úgy, de az ismertetésének mindenképp szerettünk volna külön bejegyzést szentelni.
Kijöttek az Eurostat-adatok: Átlagosan 25 százalékkal kell többet fizetni a különböző termékekért és szolgáltatásokért Magyarországon, mint 2015-ben, ezzel másodikak vagyunk az EU-ban, csak Litvánia előz minket 0,4 százalékkal.
Az önkormányzatok képviselő-testülete a jövőben rendeletben előírhatja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén található nemzeti dohányboltban 22 óra és 6 óra között nem lehet szeszes italt árusítani. - írja a napi.hu.
Egyharmada a börtönbüntetésüket töltő orosz férfiak halálozási rátája azokénak, akik szabadon élnek, amiben kulcsszerepe van annak, hogy az őrizetesek nem isznak alkoholt - derült ki egy, az orosz parlament felsőházának szociális bizottsága számára elkészített felmérésből, amelyet kedden ismertetett az Interfax hírügynökség.
Ádám Valérián, a Marosvásárhelyi orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak lelkes támogatója, nyilvános figyelmeztető jelzést adott a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban észlelni vélt jelenségekről, amely táborban évről évre részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külpolitikai Bizottságának vezetője, valamint a magyar kormány számos más tagja.