Horvátországban és Szlovéniában súlyos károkat okozott hétfőn az eső és a vihar. Horvátországban egy ember meghalt, Szlovéniában több százan maradtak áram nélkül, és több házat elöntött az áradás írja az MTI. - közölte az index.hu.
Matuska Zoltán közölte, hogy a két, egyébként évtizedes tapasztalattal rendelkező tűzoltó ellen, aki tévesen azonosította a körülményeket, fegyelmi eljárás indult, illetve feljelentést tett ellenük a Központi Nyomozó Főügyészségnél szolgálatban elkövetett kötelezettségszegés miatt. - írja a nepszava.hu.
Elhunyt szerdán, 90. életévében F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira - tudatta a család az MTI-vel.
Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban. Az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban. - írja az nlcafe.hu.
A csúszdáról való leérkezéskor még élt az a 74 éves férfi, aki két napja a káposztásmegyeri Aquaworldben halt meg, és csak azután veszítette eszméletét, hogy a következő csúszdázó nagy sebességgel nekiütközött – ezt állítják legalábbis a Facebookon többen is. - írja az index.hu.
A legelemibb fejlesztéseket sem hajtották végre azokon az Mi-17-es helikoptereken, amelyek a honvédelmi tárca megbízásából az elmúlt háromnegyed évben nagyjavításon estek át Oroszországban, mintegy négymilliárd forintért - állította a Magyar Nemzet.
29 ámbráscetet találtak az Északi-tenger partjainál, s miután felboncolták őket, kiderült, hogy bár halálukat szívelégtelenség okozta, állapotukért a környezetszennyezés is felelős. - írja a lemon.hu.