Vedd észre, hogy életed során hány ketrecbe és azon belül több másik, még szűkebb ketrecbe sétálsz be, ráadásul azok ajtajait is magadra zárod. Ilyen minden identitás felvállalás, házasság, politikai csoportosuláshoz tartozás, vallási, azon belül közösségi hovatartozás és folytathatnám. Mindnek előírásai, szabályai vannak. Természetesen ezek a szabályok ritkán közelítik meg a normalitást, az élhetőséget, láncok néküli, szabad életet. Nem is közelíthetik, hiszen mind arról szól, hogy lekötelezzen egy irányba, ott fizess, ott szolgálj.
Ilyen körülmények között nagyon nehéz Európában, egy gúzsba kötött gondolkodással rendelkező, társadalmi normákat követő, mindenféle identitási korlátok közt élő embernek hitről beszélni, ami felszabadít és teljesen más utat nyit meg. Hogy érzékeltessem a szabadságot azokkal, akik nem tudják milyen a szabadság érzése? Öltönyben, szép kifejezésekkel élve, ahogy elvárt, nem lehet. Itt csak két szabad pillanata van az embereknek. Az egyik a születés, amíg a baba csuklójára rá nem erősítik a kis szalagot névvel, adatokkal. A másik, amikor kileheli az ember a lelkét. Akkor már tuti, hogy szarunk mindenre és megértjük, mi az a szabadság, mi az univerzum törvénye! Mert valljuk, hogy ennek a szabadságnak is van törvénye. Nyilván, vannak olyanok is, akik mást vallanak. Szerintük itt a vége mindennek. Szerintünk pedig csak dimenzióváltás következik be.
A szabadság pillanatában merünk igazat gondolni, mondani. Akkor látjuk, hogy fölöslegesen tartottunk be egyes szabályokat.

Furcsa kimondani, de a zene az, ami a földi életben tudja produkálni azt, amit a hitnek kellene. A zene, amit sok előírás tilt, persze ha a zenének a hozzá fűződő negatív tartalmát vesszük alapul. Mert nyilván van olyan is, ami érzéki vágyak gerjesztését szolgálja szövegben, ritmusban, dallamban.
De van más zene is, ami felszabadít, határokat mos el, embereket egyesít, kiemel a mindennapi valóságból. Van zene, ami ki meri mondani, amit élőszóban előadni nem lehet, ami képes érzékeltetni egyfajta katarzist, melyben mi, emberek, egyek vagyunk a szeretetben.
Miután beleszagoltam a szabad afrikai létbe és visszajöttem Európába, nem találom a helyemet.
Persze, Afrikában sem szabad a lét, sőt! Nagyon is szar a helyzet, de én a szavannára gondolok, a vadonra. A szavannára, ahol akkor ettünk, ha éhesek voltunk, nem akkor, amikor befizettük a csekkeket. Ott állt össze bennem minden, amit addig a Koránban tanultam. Ott harmonizálódott az Írás az élettel. Ott értettem meg, hogy amíg a verseket ember magyarázta, átvertek. A szabadságban megtalálva a szavak értelmét, minden más és felemelő lett. Nem arról szólt, hogy a törvény ez, meg az, de ehhez el kell menni a kádihoz, be kell fizetni a pénzt, kinyalni a seggét még öt másik parasztnak és megadja a jogodat. Ne mosolyogj, mert a bíróság se más. Nem! A természet az más. Ott működnek a dolgok.

Visszajőve, kurvák, cigányok, csavargók és szabadúszók közt találok valamiféle szimpátiára. Az előbbi felsorolásban egyik sem minősíti a másikat! Csupán ezek a csoportok azok, akik képesek másképp látni a világot, mint ahogy a „törvény” előírja. Nincs az a fajta konvenció, melyet állampolgári előírás követni. Köztük egy másik konvenció van, ami szintén szörnyű, de legalább mer más lenni, mint a sorozatgyártásban készült zombi agy. De a határ, melyet nem lehet átlépni, mindenhol jelen van, csak éppen máshol. Bármely konvenciót nézem, így, vagy úgy, mindet a materiális érdek, pénz hatja át. Ebben nem különböznek a kurvák a politikusoktól, hiszen rokon szakma.

Ebben a merni másnak lenni, merni szabadnak lenni felfogásban jelentene hatalmas erőt a hit, ha mernénk hinni. Ha mernénk kikapcsolni a materiális szemléletet, legalábbis ebben a formában, ahogy megéljük.
Merjünk leállni, meghallani a tenger morajlását, a madarak énekét és a csönd ezen hangjai legyenek fontosabban azoknál a ketrecbe záró üzeneteknél, melyeket ránk zúdítanak. Merjünk a test fennmaradását szolgáló törvények helyett a lélek fennmaradását szolgálókra támaszkodni. Ne csak a lélek távozásakor jusson ez eszünkbe!

Mondd: „Nézzétek azt, mi az Egeken és a Földön van!” Nem használnak az Áyák és a figyelmeztetések a népnek, kik nem hisznek. (Korán 10:101)