Man booker díjas, és a kortárs brit irodalom egyik legnagyobbjának tartják. Főművének az 1989-ben megjelent Napok romjait tekintik, melyből 1993-ban film is készült Anthony Hopkins főszereplésével. 1986 óta házas, Londonban él feleségével és lányukkal.

„A tréfálkozás az emberi melegség titka.”

„Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.”

„Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani.”

„Életbevágóan fontos, hogy az ember minden figyelmét a jelenre összpontosítsa; hogy óvakodjék az önelégültségtől, amelyet netán múltbéli sikerei miatt érezhetne.”

/ Napok romjai /

„Természetesen volt néhány merész lépésünk, és gyakran túlságosan is szemellenzős módon jártunk el; de ez kétségkívül még mindig jobb, mint ha az ember akarat vagy bátorság híján soha nem teszi próbára a meggyőződését.”

/ A lebegő világ művésze /

„Fontos. Nagyon fontos. Nosztalgia. Amikor nosztalgia van, akkor emlékezünk. Egy jobb világra annál, mint amit felnőve felfedezünk.”

/ Árva korunkban /

„Amikor én annyi idős voltam, mint ők, azt hittem, az öregasszonyok feje teli van mindenféle hiszemekkel és babonás félelmekkel, minden kőben elátkozott boszorkányt látnak, és minden kóbor macskában az ördög megbúvó szellemét! Erre most, hogy már magam is megöregedtem, mit látok? Nem mást, mint hogy a fiatalok azok, akik tele vannak hiedelmekkel.”

„Némelyikünknek gyönyörű műemlék jut, ami az élőket mindig emlékezteti majd, miféle gonoszság áldozatai nyugszanak ott alant, másoknak egyszerű, nyers fakereszt, vagy csak jelzőkövek – és vannak, akiknek egykori léte örökre rejtve marad a múlt elsötétült zugaiban. De minden esetben mindannyian az ősidőktől vonuló menet tagjai vagyunk.”

„Talán az Isten olyan mélységesen szégyenkezik miattunk valamiért, amit tettünk, hogy ő maga vágyik a felejtésre. És ahogy az idegen mondta Ivornak, ha az Isten elveszti az emlékezetét, akkor nincs csodálkoznivaló azon, hogy mi, emberek nem emlékszünk semmire.”

/ Az eltemetett óriás /

„Hiába dolgozik az ember lelkesen valahol, a legvégén – mondta, miközben vállat vont, és szomorkás mosoly jelent meg az arcán –, a legvégén mégiscsak visszakívánkozik oda, ahol felnőtt.”

/ A dombok halvány képe /