h i r d e t é s

1500 éve alapított kolostort semmisített meg az ISIS Szíriában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

1500 éve alapított kolostort semmisített meg az ISIS Szíriában

2015. augusztus 22. - 15:19
0 komment

Ókori kolostort romboltak le az Iszlám Állam katonái Szíriában pénteken egy olyan város közelében, ahonnan több tucat keresztény hívőt raboltak el augusztus elején – állítja egy keresztény pap.

A szélsőséges csoport közösségi médián posztolt képeket arról, ahogy egy buldózerrel teszik éppen tönkre a Szent Elian Monostort Qaryatain város közelében. A várost már az ISIS irányítja augusztus eleje óta.

A radikális szervezet tönkre tett egy asszír katolikus szentélyt is a kolostoron belül, melyet az 5. században építettek – nyilatkozta a személyazonosságát félelemből eltitkoló lelkész. A pit központú Syrian Observatory for Human Rights szervezet, mely figyelemmel követi a szíriai konfliktust, is megerősítette a barbár pusztítást.

Mióta az ISIS Szíriában és Irakban „tevékenykedik” már több mecsetet, templomot és régészeti lelőhelyet is tönkretettek. Korábban a héten lefejeztek egy 81 éves archeológust Palmyrában, aki az egész életét az ottani ősi romok megismerésének szentelte.

Osama Edward, a keresztény asszírok emberjogi szervezetének a vezetője szerint a szíriai kormány bombázása már két hete megkárosította a kolostort, még mielőtt a dzsihádisták neki kezdtek volna a rombolásnak.

A kolostorban élő főpapot, Jacques Mouradot már májusban elrabolták, ő híres volt arról, hogy keresztény és muszlim embereknek is menedéket biztosított.

 

Forrás: Independent