fbpx 50 millió forint állami támogatást kapott Kis Miklós Zsolt agrárállamtitkár egykori cége, ami most az apjáé | CIVILHETES

h i r d e t é s

50 millió forint állami támogatást kapott Kis Miklós Zsolt agrárállamtitkár egykori cége, ami most az apjáé

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

50 millió forint állami támogatást kapott Kis Miklós Zsolt agrárállamtitkár egykori cége, ami most az apjáé

2018. július 05. - 14:32

 

A Ceglédi Spotlight írta meg, hogy az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkárának egykori cége, Kimagro Kft. szálláshelyek kialakítására nyert 50 millió forintot. - írja a 444.hu.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára búzát önt egy nagy dézsába a Magyarok kenyere program javára gyűjtött búza összeöntésekor az Orfûn rendezett ünnepségen 2016. augusztus 7-én.Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA Forrás: 444.hu

A cégnek Kis Miklós Zsolt 2014-ig volt a tulajdonosa, majd fél évvel később, az államtitkári kinevezése után átadta az apjának.

Sőt a cégadatbázisban a cég elérhetőségénél máig Kis magánemailcíme szerepel, és a cég székhelye ugyanaz a nyársapáti cím, amelyik az államtitkárnak és apjának is a lakcímeként van feltüntetve.

A lap azt is írja, hogy a Kimagro Kft. összesen 70 millióból építene szálláshelyeket a tihanyi Belső-tó szomszédságában, nem messze Mészáros Lőrinc tavaly szerzett borászatától.

A Ceglédi Spotlight azt is írja, hogy a Vidékfejlesztési Programban az elmúlt két évben közel 175 millió forintnyi állami támogatást ítéltek oda a cégnek.

Rádásul ezeknél a pályázatoknál az irányító hatósági jogosítványokat az agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár gyakorolta, akinek Kis Miklós Zsolt államtitkár a közvetlen felettese volt.

444.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s