h i r d e t é s

A DNS-ből tudható mikor halunk meg?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A DNS-ből tudható mikor halunk meg?

2015. február 03. - 14:03
0 komment

Aki emlékszik még a Gattaca című film elejére, tudhatja, miről van szó: egy DNS-vizsgálat, és az orvos megmondja az újszülöttről, várhatóan hány éves koráig fog élni.

Itt azért még nem tartunk, de egy új felfedezést előrevetíti az ilyen vizsgálatok lehetőségét.

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói azt tanulmányozták, hogyan változnak a DNS kémiai tulajdonságai a kor előrehaladtával. A jól követhető változásokat az alanyok korával összehasonlítva pedig egy mintát azonosítottak. Eszerint akiknek a biológiai kora - azaz DNS-ük kémiai "öregedése" - előrehaladottabb, mint években mért koruk, nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalabban.

Dohányosoknál, szívbetegeknél is működik

Nem egyszerűen elhessegethető eredményekről van szó, mindezt ugyanis négy egymástól független kutatás erősítette meg, melyek során összesen 5000 idős embert követtek 14 éven keresztül. A résztvevők biológiai korát vérminták segítségével állapították meg, és a következő közel másfél évtizedben rendszeresen újabb vizsgálatokat végeztek rajtuk.

A kutatók arra jöttek rá, hogy a gyorsabban járó biológiai óra és a korai halálozás közötti kapcsolat még akkor is stabilan mérhető maradt, mikor figyelembe vettek olyan más tényezőket is, mint a dohányzás, a cukorbetegség vagy a keringési betegségek.

A kutatók a DNS-metilációt tanulmányozták, amely többek között a gének expresszióját szabályozza, és igen fontos szerepet játszik a testünkben zajló sejtszintű folyamatokban. A metiláció magát a DNS-kódot nem módosítja, a gének be- és kikapcsolását életünk során igen. A biológiai kort ennek vizsgálatával határozták meg.

Tovább kutakodnak

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi befolyásolja a biológiai kort, de az, hogy az eredményeket négy független vizsgálat és a figyelembe vett tényezők mellett is sikerült megerősíteni, mindenképpen jelentős eredmény. Éppen ezért a jelenség további feltérképezésére több vizsgálatot is indítanak a közeljövőben.

A Gattaca-típusú biológiai jövőbelátás azért még messze van, a folyamat megértése azonban az öregedés és az egészség megőrzése megértésében nagyon fontos információkkal láthatja el a tudósokat.

{flike}