A Fidesz-kormány kultúrharca a gyűlöletkeltésről és a nemzet megosztásáról szól
Az Orbán-kormány kultúrharca a gyűlöletkeltésről, a bezárkózásról és a kirekesztésről szól.
A Liberálisok szerint ez súlyos károkat okoz hazánknak és a magyar kultúrának.A Fidesz az elmúlt két ciklusban a kulturális élet politikai megszállására törekedett.
Az oktatás és a kultúra területén is aszerint támogatta vagy gáncsolta el az embereket, az alkotó műhelyeket és intézményeket, hogy mennyire voltak lojálisak a hatalomhoz és hűek a Fidesz megosztásra építő politikájához. A Fidesz a magyar kultúra védelmére hivatkozva ellenszenvet és félelmet kelt az idegenekkel szemben, és Európa ellen hangolja a társadalmat.
A Fideszhez hű kultúrkatonák számára korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre az állami források, miközben a független és kritikus alkotókat tiltólistára teszik és anyagilag ellehetetlenítik.
A Nemzeti Színház volt igazgatójának előadásait sorra visszamondják a fideszes polgármesterek, a migránsozáson gúnyolódó zenészt pedig egyik napról a másikra leradírozzák a játszási listákról. Legjobb színházi rendezőink sorra nyugatra emigrálnak, Budapest világhírű komolyzenei zenekarának támogatását pedig drasztikusan megcsonkítják.
A Liberálisok a Magyar Kultúra Napján a békés, szabad, nyitott és európai magyar kultúra védelmére hívják az embereket.
Magyar Liberális Párt - Liberálisok