h i r d e t é s

A finn miniszterelnök már sejti, hogy gond van a jogállamisággal és nemcsak Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A finn miniszterelnök már sejti, hogy gond van a jogállamisággal és nemcsak Magyarországon

2019. augusztus 03. - 09:03

Ez ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen pontosan tisztában lehet vele. Még ha az elmúlt években barlangban is élt Antti Rinne, aminek kicsi a valószínűsége, külügyminisztere, Pekka Haavisto bizonyosan beszámolt arról, hogy Szijjártó Péterből előbújt az a fajta elmebeteg, akit sürgősen kényszergyógykezelni kéne.

Forrás: Euronews

Mindenesetre a lényeg az, hogy most látta elérkezettnek a finn kormányfő hogy beleszálljon Orbán destruktív politikájába. Igaz, bőven túl vagyunk már azon a határon ami tolerálható lenne, de isten és az EU malmai lassan őrölnek.

De ha már itt tartott a Rinne úgy gondolja, érdemesebb minden haveri nemzetállamot is sorra venni és ellenőrizni, mint amilyen Lengyelország is.

A finn kormányfő szerint foglalkozni kell azzal, hogy Magyarországon, Lengyelországban és részben Romániában sérül-e a jogállamiság. Antti Rinne kiemelte a bíróságok, az ellenzék demokratikus jogai és a média szabadságát, mint az európai béke és stabilitás sarokköveit. Ezekkel az Európai Unió elnökségét ebben a félévben betöltő Finnország kiemelten kíván foglalkozni Orbán Viktor kritikája ellenére.

„A nettó befizető Finnország szeretné előmozdítani ezeket a kérdéseket, remélem, az ősz folyamán, amikor a többéves uniós költségvetést tárgyaljuk, sikerül is megoldani. Így Magyarország, Lengyelország és a többi, a jogállamiságot megsértő tagállam tisztában lesz azzal, hogy cselekedetei hatással lesznek az uniós kifizetésekre is. Az említett két ország esetében a kohéziós alapokon keresztül az uniós finanszírozás kifejezetten jelentős összeget tett ki" - mondta Antti Rinne finn kormányfő.

A finn és a magyar vezetés közötti vita nem újkeletű. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár egy július közepi posztjában nonszensznek nevezte a jogállamisággal kapcsolatos finn kritikát. Azzal vádolta meg az országot, hogy bort iszik és vizet prédikál, hangsúlyozva, hogy szerinte az uniós alapok nem jótékonysági adományok. /euronews/

Ezzel pedig egyértelművé tette Rinne, hogy az arcátlanság nem mentheti meg örökké az Orbán-féle politikusokat. Akik a legnagyobb bűnszervezetekké aljasították politikájukat.