h i r d e t é s

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a Diákhitel 1-et

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a Diákhitel 1-et

2019. július 31. - 08:06

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et - közölte a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. - írja az origo.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Soós Lajos

Magyar Péter azt mondta, több mint húszezer magyar diák tanul erdélyi egyetemen, viszont csak pár tucat veszi igénybe a hitelt.

Az igényléshez magyarra fordított hallgatói jogviszony és magyar bankszámla szükséges

- ismertette.

Kiemelte, a cél az, hogy Magyarországon és az egész Kárpát-medencében ne legyen olyan fiatal, aki azért nem tud felsőoktatási tanulmányokat folytatni, mert a családi vagy egyéb körülmények nem teszik azt lehetővé.

Emlékeztetett, az 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében 

havi maximum hetvenezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra. 

A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.

Mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, visszafizetését a diploma megszerzése után négy hónappal kell elkezdeni, de bármikor ingyenesen előtörleszthetők - mondta, hozzátéve, a diákoknak nem okoz problémát a hitel visszafizetése.

Magyar Péter kitért arra is, a nyelvtanulási hitelt október 1-jétől lehet igénybe venni. Ennek keretében egyszeri 500 ezer forintot lehet igényelni, amelyet öt év alatt kell visszafizetni. Sikeres nyelvvizsga esetén az induló 1,99 százalékos kamat nullaszázalékossá válik.

origo.hu